2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Bátyjáétól teljesen eltérő utat járt be Sinkó László

2020. március 18. 16:53 Múlt-kor

80 éve, 1940. március 18-án született Sinkó László, Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze. Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át.

Sinkó László
Kép forrása: index.hu

1940. március 18-án született, óbudai vendéglátós családba. Bátyja, a nála tizenkét évvel idősebb Sinkovits Imre az ország egyik legnépszerűbb színésze volt, s László már tízéves korában gyakran ült a régi Nemzeti Színházban, amikor testvére játszott.

Nem csoda, hogy ő is a színi pályát választotta. A két testvér nagyon eltérő úton járt, ahogy később Sinkó megfogalmazta: "Tűz és víz voltunk, mást gondoltunk a szakmáról, a világról." Ám ez nem szült köztük ellentétet.

Érettségi után nyomban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, amit eleinte "görcsösen" végzett, de a felsőbb évfolyamokon már statisztálhatott a Nemzetiben, és sokat tanult a legnagyobbak alakításaiból.

Diplomájának megszerzése után, 1962-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol különböző műfajú darabokban, még operettben is játszhatott.

Both Béla, a Nemzeti Színház igazgatója már két év után hívta, de ő csak 1966-ban költözött a fővárosba. A Nemzetiben eleinte jobbnál jobb szerepekkel halmozták el, idővel azonban elfogytak a szerepek, alig lépett színpadra.

1982-ben a magyar színházi életet felpezsdítő Katona József Színház alapító tagja volt, itt vált igazán színésszé, rangos nemzetközi fesztiválokon jutalmazott produkciók részesévé.

A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, s ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe.

Egy helyütt így emlékezett erre az időszakra: "Akkor és ott úgy álltak a csillagok, ahogy azóta sem. Szakmai életem legszebb tizenkét esztendejét töltöttem ott el, s túlzás nélkül mondhatom, a huszadik századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát éltük meg Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Székely Gábor rendezők keze között."

Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű. Megszűnése elkeseredéssel töltötte el, még a tanítást is abbahagyta a Színművészeti Főiskolán, és elment "szabadúszónak", sokat játszott vidéken.

2003-tól haláláig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu). Bár ízig-vérig színpadi színész volt, számos filmben és tévéjátékban szerepelt.

Kellemes hangját, megnyerő egyéniségét kölcsönözte a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal.

Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél, Princ, a katona, Dorottya, Vivát, Benyovszky, Gyertek el a névnapomra, Hajnali háztetők, Az új földesúr, Honfoglalás, A hídember, Csak szex és más semmi. Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban.

Szinkronizálni is gyakran hívták: az ő hangján szólalt meg a Macskafogó című rajzfilmben a szuper egérügynök Grabowski, hangja szinte összefonódott Anthony Hopkins filmes jelenlétével (Túlélni Picassót, A vadon foglyai, Szenvedélyek viharában, Hannibal, A vörös sárkány).

Művészi munkáját 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1982-ben érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel ismerték el, a Kossuth-díjat 1995-ben vehette át.

A Budakalászon élő művészt 2011-ben díszpolgári címmel tüntette a ki a város képviselő-testülete. 2013-ban a Halhatatlanok társulatának tagjai közé választották. 2014-ben A Magyar Érdemrend tisztkeresztje (polgári tagozat) és a Nemzet Művésze kitüntetésekkel ismerték el munkásságát.

2015. július 31-én, egy szerencsétlen esés okozta bordatörés következtében létrejött tüdőembóliában hunyt el, 75 évesen.

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!