Baljós jelek sora előzte meg a spanyol hódítók érkezését, az aztékok először isteneknek hitték őket
2023. augusztus 25. 09:09 Múlt-kor
1518-ban Diego Velázquez, a néhány évvel korábban meghódított Kuba kormányzója egy veszélyes expedíció vezetésével bízta meg beosztottját, a nála 20 évvel fiatalabb Hernán Cortést. Az újonnan meghódított terület vezetője azonban – tekintettel a kettejük között meglévő feszült viszonyra – az utolsó pillanatban visszavonta döntését, és maradásra szólította fel Cortést. De a 33 éves kalandvágyó fiatalember megmakacsolta magát, és a parancs ellenére 1519 februárjában seregével együtt elhagyta Havanna kikötőjét. Megkezdte embert próbáló küldetését, amely során sok katonája vesztette életét, akik azonban túlélték, megkapták jutalmukat: lábuk előtt hevert az Azték Birodalom.

Moctezuma ajándékokat ad át Cortésnek. A spanyolok azonban nem ajándékokért, hanem az egész Azték Birodalom vagyonáért jöttek Tenochtitlánba.
Korábban
Útban a gazdagság felé
Hernán Cortés szinte teljes egészében saját pénzéből hozta létre hadseregét, amellyel nekivágott a Yucatán-félszigetnek. Az egyetlen feltétele az volt, hogy nevezzék ki főkapitánynak, vagyis teljhatalmat kívánt a hajón utazó emberek és szállítmány fölött.
Cortés a legtöbb felfedezőhöz hasonlóan az őslakosoktól hallott szóbeszédek miatt döntött úgy, hogy nekivág a kockázatos útnak, amelyek a hegyeken túli arannyal és ezüsttel töltött városokról, káprázatos civilizációkról és napfénytől ragyogó házakról szóltak.
A hódítók 1519. február 10-én 11 hajóval, 600 emberrel, 300 teherhordó antillai indiánnal, valamint 17 lóval indultak útnak Havannából. A flotta elsőként Cozumel szigetén kötött ki. Nem sokkal a földet érés után Cortés egyik kapitányával, Pedro de Alvaradóval máris gondok akadtak.
Azzal vádolták, hogy ellopott néhány tyúkot az indiánoktól; Cortés figyelmeztette, hogy nem azért jöttek idáig, hogy raboljanak, hanem hogy letelepedjenek és tovább bővítsék Spanyolország tengeren túli területeit.
Néhány nappal később pedig már csatában is kipróbálhatták magukat a kalandorok: Tabasco régióban több mint 20.000 azték harcos ellen aratott hatalmas győzelmet a spanyol sereg.
Bár a hódítók nagy katonai fölényben voltak az obszidián kardokkal harcoló indiánokkal szemben, Cortés már ekkor világosan látta, hogy az expedíció korántsem lesz sétagalopp.
A konkvisztádor nem tudhatta, hogy az azték uralkodó, II. Moctezuma ekkorra már tudott a külföldiek jelenlétéről, ugyanis futárai jelentettek neki a tabascói történésekről.
Közben Cortés és serege tovább menetelt a főváros, Tenochtitlán felé. A spanyolok az út során számos népcsoporttal kötöttek egyezséget: amennyiben hagyják a hódítókat nyugodtan haladni céljuk felé, visszanyerhetik függetlenségüket.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


nőtörténet
- A régészet világából is sokat merített az egyik legnépszerűbb krimiíró, Agatha Christie
- Fókuszban a festőnők a Kohán Képtár új kiállításán
- Egy éve távozott a 20. század legjelentősebb brit uralkodója
- Közutálat tárgyává tette Szendrey Júliát második házassága
- A köznép körében is nagy tiszteletnek örvendett Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az ördög eszközének is kikiáltották az USA szenátusában Ingrid Bergmant
- Felekezeteken átívelő életfilozófiával szólította meg híveit Teréz anya
- Mély szenvedély szőtte át Nemes Nagy Ágnes látszólag hűvös és racionális líráját
- A nyár nélküli év hideg sötétségében jött világra Frankenstein szörnyetege
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet tegnap
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét tegnap
- Restaurálás miatt egy ideig nem vezeti a Szabadság a népet a Louvre-ban tegnap
- Nagyszabású eseménnyel emlékeznek meg Szigetvár hős védőiről pénteken tegnap
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen tegnap
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth tegnap
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya tegnap
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője 2023.09.20.