2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Azé a föld, aki megműveli?

2015. március 18. 16:52

Az Emlékpont és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) az 1945. évi földbirtokreform 70. évfordulója alkalmából „Magyarország mezőgazdasága erős, egészséges és termelőképes kisbirtokokon fog nyugodni” címmel rendez konferenciát március 19-én. A csütörtökön délután 3 órakor kezdődő tanácskozáson köszöntőt mond Miklós Péter, a vásárhelyi közgyűjtemény vezetője és Kiss Róbert Károly, az ÓNTE igazgatóhelyettese. A konferenciát Benkő Zsolt, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője nyitja meg a kommunizmus évtizedeit bemutató kiállítóhelyen.

Hét évtizeddel ezelőtt, 1945. március 18-án lépett hatályba a Nagy Imre által előterjesztett miniszterelnöki rendelet "a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz-juttatásáról" és kezdődött meg a magyarországi földbirtokrendszer drasztikus átalakítása. Az ország megművelt területeinek több mint egyharmadát osztották fel, mintegy 650 ezer személy között. A földosztásról a mai napig az a tévhit él a hazai köztudatban és a történetírásban, hogy az egy, a Nemzeti Parasztpárt koncepciója alapján kidolgozott polgári demokratikus reform volt, melynek nyomán megszűnt a magyar agrárium évezredes feudális egyenlőtlensége.

Ezzel szemben e közgazdasági és társadalompolitikai szempontból is elhibázott, a Moszkvából közvetlenül Sztálin utasítására irányított intézkedés célja nem más volt, minthogy a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt előkészítse az erőszakos kollektivizálást, a kisparaszti magántulajdon szétzúzását és a sztálinista modell bevezetését. A földosztás során óriási arányban megszaporodott az árutermelésre egyáltalán, de még a családi foglalkoztatásra sem elegendő nagyságú törpebirtokok száma. A földreform - amely „a föld azé, aki megműveli" - politikai szólammal indult és termelői magántulajdont ígért - a földmagántulajdon teljes felszámolásába és az államszocializmus téeszvilágába torkollott.

Az Emlékpont és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark közös konferenciájának nyitóelőadásán Szerencsés Károly egyetemi docens a 20. századi magyarországi földkérdést, mint sorskérdést tekinti át az első világháborútól a kádári kollektivizálásig. Nagy Imre, a földosztó miniszter portréját és tevékenységét rajzolja fel Sipos József, a Szegedi Tudományegyetem oktatója. Vincze Gábor, az ÓNTE történésze a pusztaszeri földosztással kapcsolatos mítoszokkal számol le: az első karót ugyanis Sövényháza (a mai Ópusztaszer) szélén álló Árpád-emlékműnél verték le.

Gulyás Martin doktorandusz A földosztás politikai olvasatai című előadásában a juttatások árnyoldalaira, társadalmi káraira kívánja ráirányítani a figyelmet. Ó- és újkécskei esettanulmányt mutat be Hajagos Csaba, a kecskeméti Katona József Múzeum történész-muzeológusa. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője az egyházi birtokok földreform alóli mentesítésének azon kérdéseit taglalja, melyekre a nemzetgyűlés politikai bizottsága előtt került sor. A konferencia záró előadásán, Kohári Nándor referátumában a Független Kisgazdapárt földreformtervezetét ismerhetik meg a tanácskozás résztvevői.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár