Az utolsó hazakerült magyar települések Trianon után: Somoskő és Somoskőújfalu
2023. február 15. 09:50 Csernus Szilveszter
Korábban
A diplomácia porondján
A bizottság 1922. márciusi ülésén az angol mellett csak a japán (és természetesen a magyar) delegált óhajtotta Somoskő és Somoskőújfalu visszatérését, ami szavazategyenlőséget eredményezett.
A bizottság így felterjesztette a kérdést a Nagykövetek Tanácsához, amely kitért a döntés elől és a vita eldöntését a két országra bízta.
A magyar követeléseket a csehszlovák fél annak ellenére nem fogadta el, hogy az csak Somoskőre korlátozódott ekkor. A kérdés így ismét a Nagykövetek Tanácsához került, amely innen még feljebb dobta az ügyet a Népszövetség elé.
Ehhez a magyar fél kifejezetten ragaszkodott is, a Nagykövetek Tanácsa ugyanis nem a vesztes országok javát szolgáló döntéseiről volt híres.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A világszervezet 1923. április 23-án hozta meg a várva-várt döntést, amelynek értelmében visszakerült Magyarországhoz Somoskő és Somoskőújfalu, a környék bazalt- és szénbányáinak egy részével együtt.
Magyarország megkapta a kitermelési jogot arra a bazaltra vonatkozóan, amely Somoskő határának Csehszlovákiához ítélt részén található – ilyen bánya volt Krepuska professzor birtokán is.
A bányák bonyolult tulajdonjogi viszonya ellenére a magyar fél járt jól: a tulajdonosoknak joguk volt fejleszteni, bővíteni bányáikat, sőt vasútvonalat is építtettek, amelyen vám- és illetékmentesen hozhatták be a bazaltot.
Ilyen volt például a határtól 9 kilométerre fekvő Macskalyuk-Somoskői kőfejtő is. A „klasszikus” kocka alakú bazaltköveket bizonyára mindenki ismeri – a 19-20. század fordulóján, az aszfaltozás korszaka előtt ezzel kövezték le a hazai, sőt a bécsi utakat is.
Bazaltoszlopok Somoskő vára alatt, 1977 (Kép forrása: Fortepan / Varga János)
Ezeknek az ismertebb neve a macskakő, amely a különös sorsú macskalyuki kőfejtőről kapta a nevét. A salamoni döntés következtében a palócföldi bazaltbányák egészen a második világháború végéig elláthatták Magyarország városait, utait.
A Népszövetség megoldást talált a vasútvonalakra oly éhes csehszlovák delegáció igényeinek kielégítésére is: a somoskői vasútállomást közös magyar-csehszlovák használatba rendelték, ahol a csehszlovák vonatokat szerelhették és parkoltathatták.
Mind a bánya, mind a vasútállomás magyar, illetve csehszlovák személyzete külön, évente megújított fényképes igazolvánnyal léphette át a határt nap mint nap.
A bányák és a vasútállomás használatának „elcseréléséhez” a világszervezet döntése mellett a két kormány együttműködése és beleegyezése is kellett. A komprommisszumos döntés részeként az állomásfőnök magyar, míg a bányaigazgatók csehszlovák állampolgárok voltak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)