„Az utolsó előtti aranyágacska” – így élt a tragikus sorsú IV. Kun László
2018. július 10. 08:33 Németh Máté
Korábban
Gyilkosság megrendelésre?
Gondolkodásáról sokat elárul az 1289-ben Habsburg Albert osztrák és stájer herceg, valamint a Kőszegiek között kitört háborúban tanúsított viselkedése. A király nem lépett fel az országba betörő és várakat elfoglaló Habsburg herceg ellen, mintegy bosszút állva a számára sok kényelmetlenséget okozó Kőszegi családon. Ekkor már Lodomér érsek sem vetette el azt a gondolatot, hogy ideje lenne uralkodót cserélni az országban, s erre a velencei András herceg lenne a legalkalmasabb jelölt.
A terv kivitelezésére nem volt szükség, ugyanis 1290. július 10-én Körösszegen álmában halálos merénylet vetett véget László dicstelen regnálásának. Halálának körülményeiről keveset tudunk, gyilkosai minden bizonnyal kunok voltak (Árboc, Törtel, Kemence), akikkel később utolsó nádora, Mizse, annak testvére, valamint Édua bátyja, Miklós számoltak le. Nem kizárt, hogy a merénylőket felbérelték - utólag sokan a körösszegi vár urára, Borsa Kopaszra gyanakodtak -, de az is lehetséges, hogy a kunok egy része már teherként tekintett az őket is veszélyeztető Lászlóra és annak kiszámíthatatlan viselkedésére, tekintve, hogy egy esetleges keresztes hadjárat elsöpörte volna népüket. Figyelemre méltó tény, hogy Lodomér érsek már ez év elején kapcsolatba lépett a korábban említett velencei Andrással, talán annak ürügyén, hogy ha netán megürülne a trón, legyen, ki betöltse azt.
A jobb sorsra érdemes, hányattatott életű IV. Kun Lászlót 28 évesen érte utol a halál. Ahogy korábban említettük, merényletének háttere nem tisztázott, de az ország lakossága megkönnyebbüléssel fogadta halálának hírét, noha - a királynak nem lévén fia - a trón betöltésének problémája újabb nehézségeket jelentett a Magyar Királyság számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap