Az űrverseny elfeledett női hősei, a NASA „emberi számítógépei”
2020. február 25. 17:12 Múlt-kor
Korábban
Számolástól a programozásig
Dorothy Vaughan vele párhuzamosan futott be komoly karriert a NACA-nál, majd később a NASA-nál. Ő is summa cum laude végezte el a matematikát 1929-ben, és szintén tanítani kezdett, noha Katherine Johnsonhoz képest sokkal jobb körülmények között élt a férje családjának köszönhetően. A Langley Research Centerben kezdett el dolgozni 1943-tól.
A Langleyben – Virginia állam törvényei miatt – két csoport tevékenykedett, amelyet a működési területükről keletinek és nyugatinak neveztek el. A West Area Computers kötelékében dolgoztak az afroamerikai nők, akiknek külön mosdóba és kantinba kellett járniuk, mint a fehéreknek. Dorothy Vaughan először ideiglenes jelleggel, később állandó megbízással lett a csoport vezetője 1949-ben. Feketeként ő volt az első, aki ezt a pozíciót betölthette.
Amikor látta, hogy a számítógépek bevezetése veszélyezteti az ő és a beosztottjai munkáját, autodidakta módon megtanult programozni. (Ebben az időben afroamerikaiak számára nem nyílt ilyen képzés). Sőt, a többieket is megtanította a programozást és a FORTRAN-t, így ők is megmaradhattak a munkahelyükön. Amikor a NACA-ból 1958-ban NASA lett, a korábbi szegregált munkavégzést is felszámolták. A fekete munkatársak pedig átkerültek az Analysis and Computation Division nevű részlegre, amely már nem szegregáltan működött.
Johnson egy ideig Vaughan csoportjában dolgozott, de végül más területre kerültek. Míg Johnson a repülési számításokkal foglalkozott, Vaughan az elektronikus számításokban és a programozásban mélyedt el. Vaughan végül 1971-ben vonult vissza a NASA-tól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap