Az újraegyesülésről szóló népszavazásnak is számított az NDK első és utolsó szabad választása

Az 1949-ben kikiáltott "első német munkás-paraszt állam" és a Németország nyugati megszállási zónájában létrejött Német Szövetségi Köztársaság sokáig merev elkülönültségben élt.

Még egymás államiságát sem voltak hajlandóak elfogadni, a Berlin keleti és nyugati fele között 1961-ben a keletnémet vezetés által felhúzott fal a kontinens megosztottságának jelképe lett. Az NDK és az NSZK viszonya csak 1969-től enyhült, de a gyökeres változásra még évtizedeket kellett várni.

A kelet-európai átalakulás idején, 1989 nyarától az NDK-ban is recsegni-ropogni kezdett a keményvonalas szocialista rendszer. Egyre többen akarták elhagyni az országot, s a szeptemberi magyar határnyitás erre tízezreknek adott lehetőséget, az év őszére az NDK városaiban mindennapossá váltak a nemegyszer százezresre duzzadó tüntetések.

Az állampárton, a Német Szocialista Egységpárton (NSZEP) belüli bomlás októberre a mindenható főtitkár-államfő, Erich Honecker leváltásához, majd az egész felső vezetés cseréjéhez vezetett.

1989. november 9-én "leomlott" a berlini fal és vele egy lélektani gát is. Az addig formális többpártrendszer megtelt tartalommal, a folytatódó tüntetéseket már a német egység követelésének jelszavai uralták.

A decemberben magát Német Szocialista Egységpárt - Demokratikus Szocializmus Pártjára (NSZEP-DSZP) átkeresztelő, majd februártól csak a DSZP nevet használó állampárt kezéből mindinkább kicsúszott a hatalom.

Szinte egyedül tartottak ki az önálló keletnémet állam gondolata mellett, miközben 1990 februárjában Helmut Kohl nyugatnémet kancellár Moszkvában megkapta Mihail Gorbacsov szovjet vezető jóváhagyását a két német állam egyesüléséhez.

Az evangélikus egyház kezdeményezésére 1989. december 7-én a kormánypártok és az ellenzék 12 szervezetének képviselői kerekasztal-megbeszéléseket kezdtek a társadalmi-politikai válságból kivezető útról.

A tárgyalások eredményeként 1990. január 15-én az Államtanács május 6-ra tűzte ki a parlamenti választások időpontját. Az események azonban felgyorsultak: a nyugatnémet testvérpártok által támogatott ellenzéki kereszténydemokraták és szociáldemokraták egyre erősebbé váltak, miközben mind fenyegetőbb lett a gazdasági összeomlás réme.

A tárgyalásokon ezért január 28-án úgy döntöttek: a választásokat májusról március 18-ra hozzák előre. Arról is határoztak, hogy a kerekasztal-megbeszéléseken résztvevő valamennyi fél bevonásával átmeneti kormány alakul, az ellenzéki szervezetek képviselői tárca nélküli miniszteri posztokat kaptak. A kormányfő továbbra is Hans Modrow, az NSZEP-DSZP egyik vezetője maradt.

A "nemzeti felelősség kormányának" megalakulása annak a jele volt, hogy az ország valamennyi politikai ereje érdekelt a stabilitás fenntartásában.

A választások előrehozatala kedvezett a napról napra gyengülő NSZEP-DSZP-nek, amelynek esélyei az idő múlásával egyre romlottak, s kapóra jött a kisebb ellenzéki pártoknak is, amelyek attól féltek, hogy a nyugatnémet partnerekkel rendelkező nagy pártokkal szemben kiszorulnak a politikai porondról.

A februárban elfogadott új választási törvény értelmében minden 18 év feletti polgár szavazhatott, a titkosság elvének korábbi durva megsértései miatt kötelezően szavazófülkében.

A Népi Kamara 400 képviselői helyéért 24 párt, egyesülés, mozgalom indult harcba, s mivel a bejutáshoz külön feltételt nem szabtak, a voksok 0,25 százaléka már képviselői helyet ért.

A március 18-i választás 1933 óta az első szabad voksolás volt az NDK területén, egyben népszavazásnak is számított az újraegyesülésről.

Az NDK szuverenitásának hívei az utódpárt DSZP-t választhatták, a kereszténydemokrata CDU választási szövetségére és a liberális blokkra adott voks a gyors, a nyugatnémet SPD támogatta keletnémet szociáldemokratákra szavazók pedig a lassú újraegyesülési folyamat mellett foglalhattak állást.

A győzelmet igen magas, 93,22 százalékos részvétel mellett a jelöltjeit külön listán indító kereszténydemokrata-konzervatív választási koalíció, a "Szövetség Németországért" szerezte meg. A szövetségen belül a Kereszténydemokrata Párt (CDU) 40,91, a Demokratikus Ébredés (DA) 0,92, a Német Szociális Unió (DSU) 6,32 százalékot kapott.

A keletnémet szociáldemokrata párt (SPD) a szavazatok 21,8 százalékát nyerte el, a harmadik legnagyobb erő az egykori állampárt utóda, a Demokratikus Szocializmus Pártja lett 16,33 százalékkal. Őket a Német Szociális Unió (DSU) és a liberális színezetű pártok (LDP, DFP, FDP) Szabad Demokraták Szövetsége elnevezésű közös listája követte.

Az eredménynek megfelelően a Népi Kamarában a CDU 163, az SPD 88, a DSZP 66, a DSU 25, a Szabad Demokraták Szövetsége (BFD) 21, a Szövetség90 12, a Német Demokratikus Parasztpárt (DBD) 9, a Zöld Párt és a Független Nőszövetség (UFV) együttesen 8, a Demokratikus Ébredés (DA) 4, a Német Nemzeti Demokrata Párt (NDPD) 2, a Német Demokratikus Nőszövetség (DFD) 1, az Egyesült Baloldal Akciószövetség (AVL) - A szekfűk (VL) pedig 1 helyet szereztek.

Az NDK utolsó, nagykoalíciós kormányát a kereszténydemokrata párt vezetője, Lothar de Maiziére alakíthatta meg 1990. április 12-én. A kabinet tizenegy tagja a CDU-t, hét az SPD-t, kettő a DSU-t, három a liberálisokat képviselte, egy minisztert pedig a Demokratikus Ébredés pártja delegált. Az NDK fél évvel később, 1990. október 3-án 0 órakor, 41 évvel létrehozása után beolvadt a Német Szövetségi Köztársaságba.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

2. világháború

• A hatalmas veszteségek sem állították meg a szovjet hadsereget Sztálingrádnál 
• Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
• Már Pearl Harbor előtt hadba szálltak az amerikaiak a német tengeralattjárók ellen
• A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
• Egyetlen hajót sem süllyesztett el a rettegett német monstrum, a Tirpitz
• Alvilági segítséget is kaptak az amerikaiak a Mussolini elleni harcban