Az ortodoxok 1200 év után újra egyetemes zsinatot tartanak
2016. január 28. 15:56 MTI
Az ortodox egyházak 1200 év múltán az idén június 19-re tervezik összehívni Kréta szigetén az első egyetemes zsinatukat, hogy fontos vallási kérdésekről tanácskozzanak - jelentette be csütörtökön az orosz ortodox egyház Moszkvában.
Korábban
"A zsinat várakozásaim szerint konszolidálni fogja az ortodox világot" - mondta Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája újságíróknak a zsinatot előkészítő, Svájcban tartott többnapos tanácskozást követően. Az "ortodox világ" 15 független, úgynevezett autokefál egyházból áll. Az orosz ortodox egyház közel 50 millió hívővel a legnagyobbnak számít közöttük. A konstantinápolyi ortodox egyház és annak feje - jelenleg I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka - tiszteletbeli elsőbbséget élvez az ortodox egyházak között.
A zsinatnak megfigyelők szerint történelmi jelentősége lehet. Utoljára ugyanis 787-ben, a mai Törökország területén lévő Nikaiában (Nicea) tartottak egyetemes zsinatot az akkor még egységes keresztény egyházban. Azóta - az 1054-ben a római egyháztól elszakadt - keleti egyházak részvételével nem tartottak egyetemes zsinatot.
Az ortodox zsinatot már 1961 óta tervezik összehívni, és eredetileg Isztambulban tartották volna meg, ahol a görög ortodox egyház székhelye is van. Az Oroszország és Törökország között elhidegült viszony miatt azonban végül Kréta szigetére esett a választás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.