Az európai udvarokban tett látogatásai ihlették meg a börtönt is megjárt Machiavellit
2021. június 21. 19:13 MTI
494 éve, 1527. június 21-én halt meg a középkori Itália egyik legjelentősebb alakja, az újkori politikatudomány atyja, Niccolò Machiavelli. A kormányzás művészetéhez szükséges képességeket sorba véve arra a következtetésre jutott, hogy az etikai követelmények érvényre juttatása a politikai cselekvésben hiba.
Korábban
Tekintélyes, ám elszegényedett családból származott, de ügyvéd édesapja gondoskodott humanista neveltetéséről. 1498-ban a firenzei második kancellária titkárává nevezték ki, majd a tízek tanácsának titkári címét is megkapta – talán mert sem a Mediciekhez, sem az őket elűző Savonarolához nem fűzte érdekszövetség.
A városállamban az első kancellária foglalkozott a külügyekkel, a második a bel- és hadügyekkel, a tízek tanácsának a követek fogadása és a külföldi vezetőkkel történő levelezés volt a feladata.
Másfél évtizedes hivatali ideje alatt követként megfordult a pápai udvarban, a francia uralkodónál, a Német-Római Császárságban, 1502-ben találkozott Cesare Borgiával, aki mély hatást gyakorolt rá.
1512-ben a Mediciek visszatérését követően börtönbe zárták, de mivel vádat nem tudtak emelni ellene, szabadon bocsátották. Meghurcoltatását követően a városhoz közeli Sant Andreába költözött, ebben az időszakban születtek korszakalkotó művei és politikai renoméját is sikerült helyreállítania.
Az utókor által legjelentősebbnek ítélt műve A fejedelem, amelyben Machiavelli az államok különböző típusait értékeli. Művében csak az egyeduralommal foglalkozik, s a XVI. századi politikai helyzetet, az itáliai állapotokat, az emberek romlottságát figyelembe véve arra a következtetésre jut, hogy egy erőskezű fejedelemre van szükség.
Az egyeduralom két fajtáját különböztette meg, az örökletest és az új keletűt, emellett különbséget tett az arisztokrácia, illetve a népre támaszkodó hatalom között, végkövetkeztetése szerint becsületesebb a nép által létrehozott egyeduralmat szolgálni.
A keleti despotizmust az európai állami berendezkedéssel összehasonlítva megállapítja, hogy a különbség a politikai értelemben vett szabadság mértékében van: ahol nagyobb a szabadság, az uralkodó hatalma kisebb, könnyebb hatalomra kerülni, de nehezebb ott maradni. Ezzel szemben ott, ahol alig van szabadság, a rendszer jól kiépített, nehéz hatalomra jutni, de könnyebb azt megtartani.
A kormányzás művészetéhez szükséges képességeket sorra véve arra a következtetésre jutott, hogy az etikai követelmények érvényre juttatása a politikai cselekvésben hiba – a fejedelemnek a politika törvényszerűségeit kell követnie ahhoz. Machiavelli mércéje a politikai hasznosság: a cselekvés mércéje a végcél, s bár nem írta le, azt sugallja, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Másik nagy jelentőségű műve a Beszélgetések Titus Livius első 10 könyvéről, amelyben a köztársaság felsőbbrendűsége mellett érvel.
A Discorsi címen is ismert műben felvázolta az államformák változásának körforgását: a választott uralom az örökletessé válással züllésnek indul, a nép legjobbjai megdöntik a fejedelem uralmát, a hatalom egy csoporthoz kerül, ám ez oligarchiává torzul. Végül a nép maga veszi kezébe a kormányzást, ez zűrzavarba, romlottságba fordul, így szükség van egy erőskezű fejedelemre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap