Az Északi Járműjavító Dízelcsarnokába költözik a Közlekedési Múzeum
2017. december 15. 15:35 MTI
Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – értesült a Magyar Idők. A kormány szerdai döntése értelmében az előzetes tervekben szereplő mintegy 30 ezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexumban helyezik el a múzeum nagy járműveit.
Korábban
Az összesen héthektáros területen új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás is helyet kaphat. A kötött pályás kapcsolattal is rendelkező új múzeumi központban lehet a nosztalgiajáratok végállomása is. A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, -javítás fellegvára volt. A múzeum fő épülete az úgynevezett Dízelcsarnokban kap helyet, amely nemcsak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és bejáraton át.
A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elején megkezdődik. A lap emlékeztet arra, hogy a szomszédos, úgynevezett Eiffel-csarnokban a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, ezáltal új kulturális negyeddé formálják az elhanyagolt X. kerületi ipari zónát. A mostani döntés előzménye, hogy a Liget Budapest projekt koncepcióját május 17-én felülvizsgálták. A kormány úgy döntött: a Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, nagyobb területen, a közlekedési gyűjtemény teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap