Szinte nincs olyan része a világnak, ahol ne hajtottak volna végre egykor emberáldozatokat
2020. április 21. 18:12 Múlt-kor
Korábban
Leírások Nyugat-Afrikából
A 17. századtól 1894-ig virágzó nyugat-afrikai Dahomey királyságban (a mai Benin területén) a gyarmatosító franciák leírásai szerint megérkezésükkor még bevett szokás volt az emberáldozat a helyiek körében.
Habár e források gyakran egyszerre ezer ember feláldozását is említik, a valós számok ennél a modern kutatások szerint minden bizonnyal kisebbek voltak, gyakoriságukról pedig csak találgatni lehet.
Kétségbeesett rómaiak
Számos ókori római forrás beszámol arról, hogy a városállam, majd birodalom történetének egyes időszakaiban történtek emberáldozatok.
A Kr. e. 216-os cannae-i vereséget követően is történt ilyen, a két évszázaddal később élt Titus Livius leírása szerint: „Egy gall férfit és egy gall nőt, valamint egy görög férfit és egy görög nőt élve eltemettek a Forum Boarium alatt.”
Gyermekek Zeusznak
Az ókori görög szövegekben ritkán, de találkozni emberáldozatokra való utalásokkal. Egy 2016-ban a Lükaión-hegyen feltárt, 3000 éves Zeusz-oltárnál egy kamaszfiú csontvázára bukkantak a régészek, ami alátámasztja azon szövegeket, amelyek a hegyen végrehajtott gyermekáldozatokról írtak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Teljes egészében megújul a gernyeszegi Teleki-kastély, Erdély egyik legszebb nemesi lakhelye 16:08
- Különös, embertelen szokások tartották egyben az azték társadalmat 14:27
- Ötven éve él a fizika bűvöletében legújabb Nobel-díjasunk, Krausz Ferenc 13:19
- Az erdélyi kopó került a Nemzeti Bank új emlékérmére az állatok világnapja alkalmából 11:21
- Hiába a CIA figyelmeztetése, megelőzte a Szovjetunió a botladozó USA-t az űrversenyben 09:50
- Nem tudott szabadulni a drogtól és az alkoholtól Janis Joplin 09:05
- Tékozló fiúból keresztes lovag, majd a szegénység hirdetője lett Assisi Szent Ferenc tegnap
- Bruegel, de vajon melyik? tegnap