Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
2019. november 4. 08:33 Éva-Erdei András
Korábban
„Nemcsak az oroszoknak volt Sztálingrádjuk, nekünk is van Budapestünk”
A VII. kerületben (Baross tér) az ellenállás hamar összeomlott, ennek oka az volt, hogy Nickelsburg László parancsnok a közeledő harckocsioszlop láttán a harc beszüntetése mellett foglalt állást.
A többi vezető nem osztotta Nickelsburg véleményét, ám miután az oroszok szétlőtték a felkelők bázisát, a szervezettség végleg szétesett. Egy-egy kisebb csapat a következő napok folyamán még jelentős veszteségeket okozott a szovjet erőknek, amellyel ugyan lassították az előrenyomulást, de megállítani nem tudták.
A IX. kerületben két nagyobb nemzetőrcsoport alakult, amelyeket álmukban ért a szovjet támadás, habár voltak információik az ellenséges csapatösszevonásokról. Hősiesen küzdöttek a technikailag is jobban felszerelt túlerővel szemben, de a bukás elkerülhetetlen volt.
Angyal István visszaemlékezéséből pontos képet kaphatunk a mindennapi állapotokról: "...Bármennyire is el voltam jómagam is szánva az utolsó percig a védekezésre, hiába írtuk ki fehér papírokra, hogy »Béke vagy halál« - látnom kellett, hogy lehetetlenné válik a harc ebben a formában.
A pincékben éjszaka teknőkben aludtak a csecsemők, öregek fulladoztak a nedves, hideg fáspincékben, s azokban a házakban, ahol erősebb volt a tűzharc ... sírva könyörögtek az asszonyok, hogy adjuk meg magunkat..." November 8-ra felszámolták az összes fegyveres csoportot a kerületben.
Budán a legfontosabb védelmi pont a Széna tér körül alakult ki, az itteniek nevéhez fűződik Marosán György elfogása (később szabadon engedték a politikust). A szovjet harckocsik a délelőtt folyamán érkeztek a Déli pályaudvarhoz, majd előrenyomultak a tér irányába és szétverték az ellenállókat.
A Móricz Zsigmond körtéren zajlott harcokról szinte alig vannak források. A szovjet támadás hírére egy 80 főből álló csoport szervezte újjá az ellenállást, hozzájuk csatlakozott a pápai rohamlöveg zászlóalj egyik egysége. November 5-én 6-7 órás harcot követően a szovjetek körbezárták a körteret, amely egyben az ellenállás beszüntetését jelentette.
Kispesten a védelem központja a helyi rendőrkapitányságon volt, de miután az épületet találat érte, összeomlott a védelem. Két nappal később Koroly T. György parancsnok még egyesítette a fegyvereseket, de a túlerő végül felmorzsolta és visszavonulásra késztette őket.
Az óbudai Schmidt-kastélynál az ellenállást egységeiktől elszakadt katonatisztek irányították. Több sikeres támadást hajtottak végre november 7-ig, de végül kapituláltak. Angyalföld esetében érdemes kiemlíteni Homola László parancsnok biztató mondatát, amely jól érzékelteti, hogy milyen hangulat uralkodott a felkelők körében: "Nemcsak az oroszoknak volt Sztálingrádjuk, nekünk is van Budapestünk".
A legtovább Csepelen és Újpesten tartottak ki a felkelők, ami főleg annak volt köszönhető, hogy a szovjet támadás első hulláma Budapest belső kerületeire koncentrálódott.
Más kerületekkel szemben óriási előnyt jelentett, hogy Csepelen nagy létszámban csatlakoztak hivatásos katonák a felkelőkhöz és önálló alakulatként vettek részt a harcokban.
A csepeliek ügyesen használtak megmaradt lövegeiket és komoly veszteségeket okoztak a szovjet erőknek, ezzel is lassítva az előrenyomulást. Újpesten a szabadságharcosok felkészültek az intervencióra, a kerület több pontján is sikerrel vették fel a harcot a támadók ellen.
A forradalmárok leleményessége nem ismert határokat, az újpestiek a közeli Csirizgyárból szerzett anyaggal kenték fel az utat, hogy akadályozzák a páncélosok mozgását. A nyomasztó túlerővel szemben azonban itt is csak idő kérdése volt, hogy meddig bírnak kitartani a védők.
A Forradalmi Katonatanácsok a harc nélküli megadás mellett döntöttek. A városokban lévő fegyveres csapatok ezt sok esetben nem tudták elfogadni és inkább a környező erdőkben vonultak vissza. Komoly fegyveres ellenállás csak néhány városban alakult ki.
Veszprémben stratégiai elhelyezkedése miatt a várnál voltak a legsúlyosabb harcok. Pécsen egy csoport a Mecsekbe vezető utakat vonta ellenőrzése alá, majd két napig sikeresen akadályozták a szovjetek előrejutását, de végül november 6-án kénytelenek voltak visszavonulni.
Horváth Géza vezetésével november 9-én kilőtték azt a parancsnoki kocsit, amelyben történetesen Pécs város szovjet parancsnoka (Kornyusin őrnagy) utazott, aki belehalt sérüléseibe. A folyamatos szovjet támadások hatására a csoport november 22-én átmenekült Jugoszláviába.
A keleti országrészben két nap alatt 32 magyar katonai helyőrséget foglalt el a 8. hadsereg. November 11-ére a szovjetek gyakorlatilag megtörték a fegyveres ellenállást az országban.
A harcok következtében az országban összesen 2600-2700 magyar vesztette életét, a Néphadsereg kötelékéből 285 fő, a BM-dolgozók és más fegyveres erők köréből pedig 144-en haltak meg. A kórházakban mintegy 20 ezer sebesültet ápoltak. A szovjetek közül a statisztikák szerint 669-en vesztették életüket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Művészfeleségek munkáiból készít kiállítássorozatot a szentendrei Ferenczy Múzeum 12:20
- Ritka Caravaggio-festményt állítottak ki Rómában 11:20
- Már az első percben gólt rúgott az Aranycsapat az évszázad mérkőzésén 08:20
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
