Az első férfi kozmetikától a KISZ színházáig: a Hungária fürdő alakváltozásai
2020. szeptember 22. 15:48 Múlt-kor
Korábban
Egy fürdő ezer arca
Az épület mintha kissé nehezen „döntötte” volna el, mi is akar lenni tulajdonképpen, vagy a kezelői láttak bele mindig mást és mást ugyanazokba a terekbe. A Hungária 1920-ban egy bankérdekeltség tulajdonába került, ekkortól fokozatosan leépítették a fürdőrészleget, helyére mozit, bérházat és a Continental Szállót építették.
Ezzel együtt házi mosodáját az akkori Pest egyik legnagyobb nyilvános mosodaüzemévé fejlesztették. Az uszoda Kamara-mozgó néven alakult filmszínházzá. A Hotel Continentalt pedig az 1930-as években a „legteljesebb komforttal” rendelkező „finom családi szálló”-ként hirdették. Leginkább vidéki kereskedők, ügynökök és kistisztviselők kedvenc szálláshelye volt fővárosi kiruccanásaik alkalmával.
Homlokzat a rekonstrukció előtt (Wikipedia / Attila Terbócs / CC BY-SA 3.0)
A térhasználatban az 1945 utáni évek hoztak igazán „sokszínűséget”. Mint sok régi épületnek, ennek az lett a veszte, hogy használni nagyon sokan akarták, de karban tartani, felújítani már jóval kevesebben. Az 1950-es években itt működött a Honvéd Színház, majd a fővárosi Nagy Varieté. Itt mutatták be a kor legendássá vált operettjét, a Bástyasétány 77-et, végül Tarka színpad néven zárták be az ajtót az utolsó előadás után. A medencék csempéi az 1980-as években még megvoltak, a nézőtér alatt.
1945 után sokan osztozkodtak az államosított épületen. Egy 1982-es újságcikkben a szálloda egykori dolgozója így elevenítette fel a lehetetlen állapotokat: „A felszabadulást követően, sorrendben az Állami Szállodaüzemi Igazgatóság, a Patyolat Vállalat, a Fürdőigazgatóság, az Operett Színház egytől egyig a gondos gazda buzgalmával látott hozzá, hogy házrészét saját céljaira átalakítsa. A jogi és gazdasági függetlenséget demonstrálván, csupán kazánházból épült vagy öt, és válaszfalak sokasága jelezte a határokat.”
Valószínűleg a metró építésekor felborult a környék talajvízrendszerének az egyensúlya és a víz elöntötte a pincéket. A Continental és a Hungária épülete süllyedni kezdett. Egy másik magyarázat szerint az épület hajdani gazdái nem bántak megfelelően a ház alatti hőforrással, a gyakori szivattyúzás ugyanis fellazította a talajt. Ekkor a két kutat betömték, a pincerészt feltöltötték, ennek ellenére a víz utat talált magának.
Ahogy az egyik 1984-es cikkben írták, „a teljes pincerendszer olyan, mint valami búvópatakokkal át- meg átszőtt barlangrendszer”. 1955-ben a fürdő épületét, 1970-ben a szállodát is bezárták. 1984-ben az épület jövőjét illetően a következő elképzelések voltak napirenden: a hajdani Continental-épületekben az IBUSZ, az Illetményhivatal és a KISZ Rock Színháza készült beköltözni.
A 2010-re felújított főbejárat (Wikipedia / Globetrotter19 / CC BY-SA 3.0)
Ugyanitt az egykori alkalmazott az 1970-es bezárás utáni időkre sötét képet festve emlékezett vissza: „Ott voltam, az utolsó napig. Megsirattuk a búcsúzást... Mindent széthordták. Még a márványlapos, sárgaréz veretes mosdókból sem találtam egyetlen darabot se, amikor a vendéglátósoknak gyűjtöttünk múzeumi anyagot.”
A rendszerváltás után is hányattatott sorsú épületet 2005-ben műemléki védettség alá helyezték és 2010-ben felújítva nyitotta meg újra kapuit. Ennek során a Hungária fürdő kapuzatát és belső íves csarnokát – amely a hotel főbejárataként és aulájaként funkcionál – eredeti állapotában felújították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap