Az ellenség tiszteletét is kivívták az amerikai flotta páncélozott „pokolmacskái”
2020. november 13. 16:37 Múlt-kor
Korábban
A Bikini-atolltól az uruguayi haditengerészetig
Az amerikai haditengerészeti repülők közül a Hellcat mellett a Vought F-4U Corsair is kiemelkedett, és a szakértők véleménye még ma is megoszlik azzal kapcsolatban, hogy melyik volt jobb repülőgép (a többség azért a Hellcat mellett teszi le a voksát).
A két gép esetében már megtervezésük irányelveiben is komoly eltérések mutatkoztak. A Hellcatnél a kiemelkedő teljesítmény mellett a könnyű kezelhetőségre és karbantarthatóságra is nagy hangsúlyt helyeztek, míg a Corsair esetében a teljesítmény maximalizálása volt a tervezők célja.
Nem véletlen tehát, hogy míg a pilóták a Corsair esetében a kirobbanó erőt emelték ki, addig a Hellcat tekintetében a biztonságot hangsúlyozták. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ár-érték arány tekintetében a Hellcat győzött: három „Zeroölő” előállítási költségeiből mindössze két Corsairt tudtak megépíteni.
A Hellcatek a második világháború után jelentősen veszítettek jelentőségükből. Az USA-ban a Grumman F8F Bearcetek váltották fel a gépeket, amelyekkel azonban tartalékosok és kiképzőalakulatok 1954-ig még repültek.
A Hellcateket a koreai háborúban is bevetették, rádió-távirányításúvá alakított változataikat pedig levegőminta-gyűjtés céljából az 1946-ban a Bikini-atollnál zajló atomkísérletekben is felhasználták.
Néhány gépet a franciák szereztek meg, akik az indokínai háború mellett még Algériában is vetettek be Hellcateket. A Zeroölő utolsó bevetésére 1960-ban, az uruguayi flotta kötelékében került sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50