Az ellenség tiszteletét is kivívták az amerikai flotta páncélozott „pokolmacskái”
2020. november 13. 16:37 Múlt-kor
Korábban
A Zeroölő
A második világháború alatt a Hellcatek az amerikaiak részvételével zajló valamennyi szigetcsatában részt vettek. A Wildcatek bátyjai fedezték levegőből a flottát és a partra szálló egységeket. Első éles bevetésükre 1943. augusztus 31-én került sor a csendes-óceáni hadszíntéren. A gépek két japán járőrhajót is harcképtelenné tettek, de az akció során két amerikai repülő is odaveszett. A Hellcat már másnap elkönyvelhette első légi győzelmét: az Independence nevű hordozó gépraja egy Kawanishi H8K Emily járőrhidroplán vesztét okozta.
Az első Zerót, a japánok félelmetes gépét a Yorktown VF-5-ös fiatal zászlósa, Robert W. Duncan lőtte le 1943. október 5-én, a japán megszállás alatt álló Wake-sziget elleni támadás során. Már itt nyilvánvalóvá vált, hogy az elődjénél jobban gyorsuló, a jóval mozgékonyabb Zerókat zuhanórepülésben és emelkedésben is felülmúló Hellcat alkalmas lehet a japánokkal szembeni légi fölény visszaszerzésére.
A Hellcatek Zerókkal szembeni győzelmeinek aránya a háború során 13:1 volt, vagyis minden 13 lelőtt Zeróra egy Hellcat jutott – utóbbi innen kapta a Zeroölő becenevet. A háború utolsó két évében minden lelőtt Hellcatre 19 megsemmisített japán repülő jutott. Ez a hatalmas különbség javarészt a repülő kialakításának volt köszönhető. Nem véletlen, hogy az amerikaiak – nagyrészt a repülőtípus által nyújtott biztonságot kiemelve – ódákat zengtek a pokolmacskáról. Willis Hardy fregattkapitány például kifejtette: „(…) ha valaki lőtt rám, egy Hellcatben voltam legszívesebben. A Hellcat verhetetlen volt, ha valaki lőtt rád”.
És hogy a géptípus csodálatát nem csak a saját gépek iránt érzett, magától értetődő szeretet megnyilvánulásaként értelmezhetjük, hanem alapja is volt a dicséretnek, jól mutatja, hogy az ellenséges japán pilóták is elismerően nyilatkoztak a Hellcatről. „A számos amerikai gép közül, amelyekkel szembekerültünk a csendes-óceáni hadszíntéren, a Hellcat volt az egyetlen, amely derekasan helytállt a vadászgépek közelharcában” – írta a háború után Zero címen megjelent, közösen írt könyvében két japán tiszt, Okumija Maszatake és Horikosi Dzsiro.
Szakai Szaburó, a legsikeresebb második világháborús japán pilóták egyike (a hivatalos adatok alapján 28, életrajza szerint azonban 64 légi győzelemmel büszkélkedhetett) összesen 40 amerikai gépet, köztük 34 vadászt lőtt le, és harcolt a hadsereg, a flotta, valamint a tengerészgyalogság repülőivel is.
Szerinte a katonák gépei gyorsabbak voltak, a tengerészeké viszont szívósabbak. Megdöbbenve emlékezett rá, hogy a Filippínó-tenger felett egy F6F Hellcatet addig lőtt, amíg kifogyott minden a gépágyúkból és a géppuskákból, de az amerikai gép a beleeresztett legalább 200 lövedék ellenére könnyedén továbbrepült. „Egy Zero a tizedétől felrobbant volna” – vallotta a japán pilóta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap