Az egyenjogúságtól tartva 1921-ben betiltották a női focit
2024. december 6. 18:06 Múlt-kor
A meglepően nagy múltra visszatekintő labdarúgást a 19. század utolsó évtizedeitől kezdve egyre professzionálisabb keretek között játszották. Az addig puszta szórakozást jelentő futball-kedvelők klubokba szerveződte, 1900-ban pedig a sportág szerepelt a Nyári Olimpia programjában is. Nem kellett sokat várni, a férfi játékosok mellett hamar megjelent a „gyengébb” nem is és a nők a fociban is bizonyították rátermettségüket.
Az első meccs.
Korábban
Az egyre népszerűbb futball a nőket is a pályára vonzotta, a világháború utáni években virágzott a női labdarúgás Angliában. Az angol szövetség azonban tartva, hogy a sportág a politikai egyenjogúság eszköze lehet, 1921-ben betiltotta a női klubok működését.
Szoknyában a pályán
1894-ben Netty J. Honeyball újsághirdetést adott fel, leendő csapattársait kereste, mert eltökélt szándéka volt saját női futballklub létrahozása. A meglepő apróhirdetésre özönlöttek a válaszok és pár hónappal később, már 1895-ben, Lady Florence Dixie-vel közösen elindították a British Ladie’s Football Club-ot. Ezt tekinthetjük az angol női foci kezdőpontjának, de nem hivatalos keretek között már jóval korábban részt vettek a játékban a hölgyek is. A játékosok nagyrészt a középosztályhoz tartoztak és sokan álnévvel játszottak. Netty sem valódi nevét használta, személyazonosságát sosem fedte fel, így máig csak találgatni lehet, ki is volt ő valójában.
Netty Honeyball, az angol női futball „anyja”
Az első meccset 1895 márciusában játszották, amire Netty Honeyball reklámtevékenységének köszönhetően rengetegen voltak kíváncsiak. Bár a klub nem volt hosszú életű és vezetője is csak az első meccseken lépett pályára, újabb női csapatok megszületését inspirálta.
Sztárjátékosok felemelkedőben
Lily Parr már a 20. század egyik kiemelkedő és népszerű játékosa volt. 1905-ben született az angliai St. Helens-ben és már korán kiderült, hogy a hagyományos női elfoglaltságokban nem lát fantáziát. Helyette szívesebben sportolt és testalkata lehetővé tette, hogy fiúkkal is versenybe szálljon. Csatlakozott a helyi női csapathoz is, ahol a városi legenda szerinte több mint száz alkalommal lépett pályára.
A Dick, Kerr & Co. csapata 1921-ben.
Lily Parr tizennégy éves korában csatlakozott a Dick, Kerr & Co. eredetileg mozdony- és villamoskocsit gyártó, majd a háború alatt hadianyagot előállító vállalat női futballcsapatához. Itt csak az első évben 108 alkalommal volt eredményes.
Félévszázados tiltás
Az első világháború komoly változást hozott a nemi szerepek felfogásába, a nők egyre nagyobb szerepet kaptak a gazdaságban és 1918 után egyre égetőbb probléma volt a választójoguk kérdése. Ez a változás a futballvilágát is érintette, egyre több nő lépett pályára és a játék a jogegyenlőségért való küzdelem egyik eszköze lett.
Ahogy aktivizmus egyre inkább összefonódott a futballal, úgy tekintette az angol szövetség is egyre veszélyesebbnek a női játékosokat. Ezzel egyidőben olyan vélemények is erősödöttek, melyek szerint a futball árt a női erkölcsnek és nem illő hölgynek ilyen játékban részt vennie. Annak ellenére, hogy a női labdarúgás kifejezetten sikeres és népszerű volt, a szövetség 1921-ben betiltotta. A tiltás 50 éven át volt érvényben, még akkor is, amikor 1966-ban a férfiválogatott első, eddig egyetlen világbajnoki címét szerezte meg. Végül éppen ez a győzelem segített a helyzet megoldásán, és 1971-ben megszüntették a tiltást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Átfagyva és ruha nélkül értek földet a La Manche csatorna első átrepülői 15:05
- A végsőkig szerette egymást II. Miklós és felesége, Hesseni Alexandra 14:20
- A leghosszabb ideig uralkodó japán császár volt Hirohito 09:50
- „Nem gyűjtő vagyok, hanem magam vagyok a múzeum” - mondta Peggy Guggenheim 09:20
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap