Az Apostoli Palotában is rendezett orgiát VI. Sándor pápa
2020. június 25. 10:08 Múlt-kor
Korábban
A pápa leghíresebb fia
VI. Sándor gyermekei talán még többet tettek ennek érdekében. Közülük a leghírhedtebbek az 1475-ben született Cesare, illetve az 1480-ban született Lucrezia voltak, mindkettőjük édesanyja Vannozza de Cattanei volt.
Miután 1498-ban lemondott a bíborosi címről (máig ő az egyetlen személy, aki így tett), Cesare számos hadjáratot vezetett szerte Itáliában, apja nevében. Később XII. Lajos francia király családjába házasodott, e szövetséget szintén apja ütötte nyélbe.
Cesare azt remélte, e házasság elegendő támogatást jelent majd neki ahhoz, hogy visszahódítsa a korábban elvesztett pápai földeket, és talán egy kizárólag a Borgiák uralma alatt lévő államot is ki tud alakítani, amelynek ő lenne az uralkodója. 1499-ben hadjáratra indult egy kombinált pápai-francia sereggel, éppen e céllal szeme előtt.
A harcban Cesare a körmönfont rajtaütések és más meglepetésszerű támadások híve volt, és még saját embereivel is kegyetlen tudott lenni. Amikor 1502-ben számos tisztje megelégelte viselkedését és elhagyta, Cesare a pápai kincstárból fogadott fel a helyükre zsoldosokat, majd tárgyalni hívta korábbi tisztjeit – a találkozón aztán megölette őket.
Cesare hataloméhsége és véget nem érő intrikái meghozták a diplomata Niccolò Machiavelli csodálatát is, aki róla mintázta A fejedelem című művében az ideális (elvtelen) államférfit. Sokak szerint Cesare volt a felelős testvére, Giovanni haláláért is, bár több forrás arra mutat, őt inkább egy féltékeny szerető ölhette meg.
Édesapja, a pápa 1503-as halálát követően azonban már jóval kevesebb hatalom maradt a kezében, így Cesarénak fel kellett adnia uralkodói ambícióit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap