Az amerikai elnökök hét legérdekesebb beiktatási beszéde
2018. augusztus 30. 12:49 Múlt-kor
Korábban
A legbizarrabb
Abraham Lincoln második beiktatási beszédére az Egyesült Államok történetének egyik legkritikusabb pillanatában került sor. A polgárháború vége ugyan már kéznyújtásnyira volt, s a rabszolgaság intézményének napjai is meg voltak számlálva, Lincoln mégsem az elégedettség, hanem a bánat hangján beszélt hívei előtt. Főleg, ha még azt is tudta volna, hogy néhány sorral felette ott állnak esküdt ellenségei. Lincoln természetesen nem tudhatta, hogy – amint az az eseményről fennmaradt egyetlen ismert képen jól látszik – az 1865. március 4-i washingtoni beszédét gyilkosa is hallgatja: John Wilkes Booth, aki a Ford Színházban sütötte el gyilkos fegyverét alig egy hónappal később.
A merénylőt több tettestársa segítette. Így David Herold, aki szintén jelen volt a Capitolium keleti részén tartott beszéd idején, vagy éppen az Andrew Johnson alelnök megölésére felesküdő, de tervéről végül lemondó George Atzerodt, a William H. Seward külügyminiszter ellen merényletet kiötlő Lewis Powell, illetve két másik konspiratőr, John Surratt – akinek anyja, Mary Surratt szintén a vádlottak padjára került – és Edmund Spangler. Lincoln második beiktatási beszédét – a Gettysburgnál elhangzott szónoklata mellett – a Lincoln Memorialba vésték és tették halhatatlanná.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20