Amikor Hollywood egy buli erejéig Budapestre költözött: Elizabeth Taylor 40. születésnapja
2022. február 27. 15:03 Csatári Bence
Korábban
Lovagias úr lovagokkal
Az est fénypontja egyértelműen az volt, amikor Richard Burton egy hirtelen mozdulattal megajándékozta feleségét egy csillagászati értékű fekete drágakő nyakékkel. A szív alakú, 400 éves indiai gyémántra párszi nyelven rávésték: „A szerelem örök”. Tegyük hozzá: ebben volt némi álszentség is, hiszen a színészek között elterjedt a hír, hogy Budapesten Burton más nőknek is csapta a szelet. Mindenesetre a világhíres férj magas szintű galantériáról tett tanúbizonyságot, amikor kiderült, hogy az ajándék 70 millió forintba került. Jó befektetésnek bizonyult az ékszer, amit 2011-ben, Liz Taylor halálát követően 2 milliárd forintnak megfelelő összegért árvereztek el.
Természetesen elénekelték az ilyenkor kötelező Happy Birthdayt is, majd a hangulat a tetőfokára hágott, ment a dalolászás – igaz, az akkor nagyon divatos cigányzenészeket nem rendeltek maguknak – és egymás ugratása. Ringo Starr például kézzel nyúlt Grace Kelly tányérjába, hogy valamit megkóstoljon belőle, ami abban a felfokozott jókedvben aligha okozott megdöbbenést bárki számára.
A poénnak egyébként már az előkészületek során sem voltak híján, mert Burton szerette volna elintézni, hogy felesége 40. szülinapján 40 csontváz tartson a kezében 40 vörös rózsacsokrot, ám végül helyettük „csak” páncélos lovagok szerepelhettek, és nem is voltak negyvenen. Mellettük a lépcsőkön pezsgősüvegekbe szúrt gyertyák világították meg az ünneplés termét, ahol fehér és aranyszínű lufik is lebegtek a külön erre a célra Magyarországra érkezett dekoratőrök jóvoltából.
Menyhárt Lajos, a hotel igazgatója, aki vérbeli vendéglátós volt, nem szabott határt a megrendelők képzeletének, felfogása az volt, hogy mindent meg kell engedni a vendégeknek, amitől jobban érzik magukat, persze betartva a szocialista erkölcs ki nem mondott szabályait. Hogy ez mennyire sikerült, az kétséges, mindenesetre az este 9-kor kezdődő buliról az utolsó vendégek reggel 6 körül távoztak.
Miután ilyen hosszan igénybe vették a személyzetet, fáradozásaikat Burton busásan megfizette. Mindenkinek fejenként egyhavi keresetet adott prémiumként, amit az étterem igazgatóságának utalt át, ahonnan megkapták az alkalmazottak a jussukat.
Volt azonban egy pincér – az újságíró Szilágyi János öccse –, aki még ennél is jobban járt: bónuszként megkapta Burton öngyújtóját. Mivel azonban ő maga nem dohányzott, csak relikviaként őrizte az ereklyét, amit szemfüles bátyja idővel elkunyerált tőle. Mégsem ez lett az értékes használati tárgy végállomása: az újságírótól egyik kollégája, Kárpáti Tamás kapta meg, aki különleges, Hungarikon–Worldikon névre hallgató gyűjteményét gyarapította vele.
Mint elmondta, ebben a kollekcióban szerepel többek között Fernando Botero palettája, Frida Kahlo ecsetje, Niki Lauda sapkája, Lennon selyemsálja, a Rolling Stones együttes egyik gitárja a zenészek aláírásával, Jiři Menzel pulóvere, Vaclav Nyizsinszkij és Rudolf Nurejev balettrelikviái, Schöffer Miklós homokórája és Cziffra György kottáskönyve is.
Az öngyújtót installációként Weiler Péter festőművész használta fel, a Tűz van? Babám! című képének keretére illesztette. A festményen a Taylor–Burton házaspár áll a hotel teraszán, miközben elhúz felettük egy MALÉV-gép. A képzőművészeti alkotást 2016-ban állították ki éppen ott, ahol Burtonék csaknem fél évszázaddal korábban megszálltak Budapesten, a Duna Intercontinental nyolcadik emeletén. Így került vissza jóval később az öngyújtó oda, ahol Richard Burton eredetileg használta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap