Amikor fából készült bombázókkal szabadított ki francia foglyokat a brit légierő
2020. október 30. 13:02 Múlt-kor
Korábban
Leomlanak a falak
A bevetést először február 10-re időzítették, de végül el kellett halasztani a rossz időjárás miatt. Február 18-án azonban kénytelenek voltak felszállni a gépek, mert nem maradt több idő a várakozásra.
Az időjárás így sem kedvezett a pilótáknak, mivel erős szél mellett a tájékozódást megnehezítette az erős hóesés és az alacsony felhőzet. Ennek eredménye volt, hogy a 21. és a 464. századból összesen három gép visszafordult. A kísérő vadászokból három pedig szintén a rossz időjárás miatt fordult vissza, mert nem találták meg a bevetésre indult gépeket.
A gépek 15 méteres magasságban repültek át a La Manche csatornán, majd a partot elérve felemelkedtek 1500 méterre, és így közelítették meg Amienst. Észak felől érkezve támadták meg a börtön 12:01-kor.
A 487. század kezdte a bombázást az épület keleti és északi falát célozva, miközben társaik az amiens-i pályaudvar felé repülve terelték el a németek figyelmét. A 464-esek folytatták a támadást, előbb az étkezőt rombolva le, majd a főépületre dobtak bombákat.
Pickard, miután látta, hogy sikeresen végrehajtották a támadást, és a börtönből elkezdődött a menekülés, visszaküldte a 21. század gépeit. A 464. század azonban súlyos harcokba bonyolódott a légvédelemmel, és az időközben a helyszínre érő német vadászgépekkel. Ian McRichie, a 464. század parancsnoka találatot kapott.
A navigátora meghalt, míg a pilótának fél kézzel kellett kényszerleszállást végrehajtania. Pickard a társa segítségére sietett, és lelőtt egy német vadászgépet, de egy másik német gép eltalálta a Mosquito függőleges vezérsíkját. Pickard Sant-Gratien közelében csapódott a földbe, és a lezuhant gép azonnal lángra lobbant. A helyi lakosok megpróbáltak segíteni, de a súlyos tűz miatt csak a pilóta és a társa holttestét tudták kihúzni a roncsok közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.