Amikor egy magyar orvos műtéte módosított a trianoni határokon
2021. február 15. 11:54 Csernus Szilveszter
Korábban
Trianon rugalmas határai?
A trianoni határok Népszövetségi Tanács általi módosítása 1924. február 15-én lépett hatályba: aznap írták alá a két állam kijelölt illetékesei a helyszínen az átadási iratokat.
A kormányzó és a kormány képviseletében jelen lévő dr. Sztranyavszky Sándor Nógrád- és Hont-vármegyei főispánt és a bevonuló zenész-bandériumokat üdvrivalgás fogadta.
Krepuska professzor elégedetten vendégelte meg a városba érkező félszáz prominens személyt. A somosi Krepuska-kastélyban vacsorázók ekkor örömükben egymillió koronás adományt bocsátottak a falu templomorgonájának felújítására.
Magyarország így 1924-ben néhány bazaltbánya használati jogával, 15 km²-nyi területtel és kétezer-ötszáz lélekkel gyarapodott, akiknek 97%-a volt magyar anyanyelvű.
Hosszas huzavona után mégiscsak bebizonyosodott, hogy a trianoni határok nem kőbe vésettek, amit nemcsak a nyugat-magyarországi visszacsatolások, hanem a Salgótarján környéki határrevízió sikeressége is megmutatott.
De bármilyen örömöt is okozott a döntés, a húszas évek komor hangulatán ez mit sem változtatott. Talán ezért is merült feledésbe a nógrádi határrevízió, egészen a kilencvenes évekig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap