Amikor a keresztesek másodszor is elvesztették Jeruzsálemet
2015. augusztus 24. 16:48 Csernus Szilveszter
Korábban
Új ellenség a láthatáron – a Szent Város ismét ostrom alatt
Bár Jeruzsálem további erődítését már 1229-ben elkezdték a keresztesek és ismét kiújultak a harcok Kairó és Damaszkusz urai között, a keresztény államok felett sötét felhők gyülekeztek. A háborúban kulcsfontosságú szerepük volt az úgynevezett khorezmieknek. Az egykor hatalmas perzsiai birodalmat fenntartó szunnita törökök államát a keletről zúduló mongol invázió semmisítette meg, így többtízezer khorezmi török nyugat felé bolyongva próbált szerencsét. Raboltak és pusztítottak, amiért a szíriai ajjúbida haderő súlyos vereséget mért rájuk Edessza közelében. Ettől kezdve zsoldosként keresték kenyerüket.
Asz-Szalih Ajjúb kairói szultán (al-Kamil fia) ki is használta az alkalmat és felvette velük a kapcsolatot, ugyanis újdonsült szövetségesével bekeríthette mindkét ellenségét: a Jeruzsálemi Királyságot és Damaszkuszt. A khorezmiek így rászabadultak Szíriára és Palesztinára végigpusztítva és égetve a vidéket. A jól megerődített Damaszkusz ostromába nem kezdtek bele, de délebbre indulva elfoglalták Tibériást – amelyet még a III. keresztes hadjárat foglalt vissza a keresztesek számára Szaladintól. Nem kis riadalmat keltett a frankokban, amikor a törökök ezt követően tovább zúdultak a Jordánt követve Jeruzsálem felé.
Róbert jeruzsálemi patriarcha, a templomos és a johannita nagymesterrel együtt sietősen a Szent Város felé vette útját és megerősítette a helyőrséget és az erődöket. Bár mire a khorezmiek július 11-én megkezdték az ostromot, a templomosok már elhagyták a várost. Már az első nap betörtek az ostromlók Jeruzsálembe és az utcai harcok során eljutottak az örmény Szent Jakab-kolostorig, ahol lemészárolták a szerzeteseket és az apácákat. Ez a török fellépés semmi jót nem ígért a Szent Város keresztény lakosai és értékei számára.
A Királyság kormányzója és a johannita nagymester a fellegvárból való kitörés során halt hősi halált, de a helyőrség ennek ellenére is kitartott. Keresztény segítség nem érkezett a Szent Város számára, így a védők szövetségesükhöz, a szíriaiakhoz fordultak. An-Naszr, Kerak emírje, a damaszkuszi szultán alattvalója azonban nem szívelte annyira a keresztényeket, de jelképes felmentésre küldött hadereje is elég volt ahhoz, hogy félelmet keltsen a khvarezmiekben. A törökök így beszüntették a harcokat és szabad távozást ígértek a védőknek a tengerpartig a város feladásáért cserébe.
Mivel semmi kilátás nem volt Jeruzsálem sikeres védelmére, a keresztesek elfogadták az ajánlatot. Augusztus 23-án a védők így átadták a várost a khorezmieknek és mintegy hatezer keresztény indult útnak nyugat felé az alkunak megfelelően, miközben a törökök birtokba vették a várost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap