Amikor a keresztesek másodszor is elvesztették Jeruzsálemet
2015. augusztus 24. 16:48 Csernus Szilveszter
Korábban
Jeruzsálem elvész
A megegyezés hasonlított az 57 évvel ezelőttihez, amikor az első Ajjúbida szultán szerezte meg a várost hasonló feltételekkel, ám Jeruzsálem akkori hódítója, Szaladin jóval bölcsebb és emberségesebb volt az 1244-es ostromlóknál. A törökök ahogy birtokukba vették a várost, betörtek a Szent Sír templomba ahol néhány római katolikus pap még misét celebrált. Minden egyházi személyt lemészároltak az épületben, majd feltörték a jeruzsálemi királyok sírjait, csontjaikat szétszórták, ezt követően felgyújtották az épületkomplexumot. Miután végeztek, a többi templomot is a lángok martalékaivá tették, majd kifosztották a házakat és az üzleteket. Jeruzsálem romhalmazzá vált. Így veszett el a keresztesek számára végleg a Szent Város.
Közben az alkunak megfelelően hatezer keresztény jeruzsálemi indult meg a tengerpart felé. Ám a még Oroszlánszívű Richárd óta keresztes uralom alatt álló Jaffa felé vezető útról visszanézve egyesek keresztes zászlókat láttak a tornyokon lobogni, amit a felmentő sereg megérkezéseként értelmeztek: kétezer menekülő fordult így vissza és sétált bele a törökök által felállított csapdába. Mind odavesztek. Még nagyobb veszteséget okozott a maradék jeruzsáleminek az arab banditák támadása tenger felé vezető úton, így mindössze háromszázan érték el a biztonságot jelentő kikötővárost, Jaffát.
A törökök ezután továbbindultak dél felé, hogy egyesüljenek Asz-Szalih Ajjúb egyiptomi szultán seregével. A keresztes államok az egyiptomi szultánnal szemben az 1187-es hattini csata óta nem látott erejű haderőt sorakoztattak fel, amit még a damaszkuszi szultán segédereje is erősített, köztük an-Naszr is. Ám a túlerőnek így sem tudtak ellenállni: október 17-én a Gáza melletti La Forbie-i (arabul: Harbíja) csatában megsemmisítő vereséget szenvedtek. A keresztes államok számára így nemcsak Frigyes VI. keresztes hadjáratának minden hódítása veszett el, de területük egy még szűkebb tengerparti sávra korlátozódott, kiegészítve néhány erősebb várral a szárazföld belsejében.
A Jeruzsálemi Királyság csak azért nem érkezett már ekkor végnapjaihoz, mert a kairói szultánnak hátravolt még Damaszkusz meghódítása. Sőt Jeruzsálem újabb eleste – még ha nem is mozgósította Nyugat-Európát úgy, mint 1187-ben – ismét keresztes hadjáratot váltott ki: még az 1244-es év decemberében a súlyos betegen fekvő IX. Lajos francia király megtette keresztes fogadalmát, a következő évben pedig a pápa ismét a Szentföld felszabadítására szólította a híveket. Úgy látszott, hogy a Szentföld ügye még nincs elveszve.
Mindezek ellenére a Szent Városra hat és fél évszázad iszlám uralom köszöntött, mely során különféle muszlim uralkodók váltották egymást. A keresztények számára a felszabadulás – természetesen már teljesen más jelleggel – 1917 decemberében jött el, amikor Edmund Allenby tábornok a brit Egyiptomi Expedíciós Haderő élén bevonult a városba.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap