Amikor a britek megpróbálták télvíz idején elrabolni George Washingtont
2022. március 27. 15:52 Múlt-kor
Az 1780. esztendőben a britek szénája nem állt túl jól az amerikai hadszíntéren. Úgy tűnt, hogy már semmi sem menti meg a brit koronát egy megalázó vereségtől, amikor tisztek egy csoportja merész tervvel állt elő. A britek George Washingtont tekintették a legnagyobb mumusnak, tehát tőle kellett megszabadulni, ennek pedig a legjobb módja, hogy elrabolják és így fordítják meg a háború menetét. Az Egyesült Államok későbbi elnöke egy ideig nem is sejtette, hogy biztonsága milyen nagy veszélyben forgott.
Korábban
A hesseni generális
Wilhelm von Knyphausen kiművelt katonának számított a hadtudományokban. Apja ezredesként szolgált a porosz hadseregben, és ő maga is tiszt lett Nagy Frigyes seregében. Később altábornagyi rendfokozatot ért el a hesseni hadseregben.
Mivel a brit uralkodó a hannoveri fejedelmi címet is birtokolta, az amerikai függetlenségi háború leverésére tett kísérletben számos német katona vett részt, és nagy számban alkalmaztak német tiszteket is.
Knyphausen 1776-ban hatvan évesen hajózott át az amerikai kontinensre, de idős kora helyett inkább a negyvenkét évnyi szolgálati tapasztalataira építettek.
Knyphausen a tizenkétezer főből álló, hessenieknek nevezett hadsereg rangban második parancsnokaként harcolta végig a függetlenségi háború éveit. Ott volt a britek Fort Washingtonnál aratott győzelménél 1776-ban, harcolt a trentoni és a monmouthi csatában is.
A New York környéki erőknek ő volt a főparancsnoka az említett 1780. évben, amikor megkeresték a szokatlan tervvel.
Knyphausen és George Beckwith, a brit erők kémfőnöke John Graves Simcoe alezredest, a britek egyik legbátrabb és legmerészebb parancsnokát hallgatták meg.
Mivel a Hudson folyó befagyott, az az ötlete támadt, hogy felhasználva a frissen keletkezett „utat”, rajtaüt Washington főhadiszállásán és elhozza New Yorkba az amerikaiak vezetőjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap