Amerika választ: amikor csak néhány szavazat döntött
2016. november 8. 08:25
Korábban
Adams-Jackson, 1824
1824-ben négy politikus – név szerint John Quincy Adams, Andrew Jackson, Henry Clay és William Crawford – mérettette meg magát az elnökválasztáson, s mindannyian egyazon pártból igyekeztek feljutni a csúcsra. Jackson 10 százalékkal előzte meg a második legtöbb szavazatot begyűjtő Adamst, s neki állt a zászló az elektori szavazatok tekintetében is. Azonban mivel egyikőjük sem szerzett abszolút többséget, a képviselőháznak kellett eldöntenie, hogy ki legyen a Fehér Ház következő lakója.
A döntő szót az alsóház akkori elnöke, Clay mondta ki. A küzdelemből végül Adams került ki győztesen, aki – miután lényegében kinevezték – nem is maradt hálátlan, s egyenesen a külügyminiszteri székbe repítette jótevőjét. Veresége után Jackson korrupciót kiáltott, ami pártszakadáshoz vezetett: így jött létre a demokrata-republikánus formációból a Jackson vezette Demokrata Párt és az Adams fémjelezte Republikánus Párt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.