A „megbundázott” házassági nyereményjáték győzteseinek így sem volt könnyű dolguk 1932-ben
2021. március 5. 16:39 Murányi Gábor
Korábban
Epilógus
E filmszüzsének is beillő történetben már jelen lévő baljós előjelek az évek folyamán tovább sűrűsödtek. A film reklámarcai (és 1942-ben született leányuk) osztoztak a magyarországi zsidósorsban.
A megpróbáltatásokat azonban – a férj munkaszolgálatosként, a feleség és a kislányuk a pesti gettó védett házának lakójaként, illetve a svéd embermentő diplomata, Raoul Wallenberg határozott Duna-parti közbelépésének köszönhetően – túlélték.
Házasságkötésük 40. évfordulóján pedig felkeresték az akkortájt „kávéházi íróként” félretolt, krokik és humoreszkek írásából élő Zágon Istvánt.
Az emlékidézés során sok mindenről esett szó, az egykori pályázatnyertesek számára például csak akkor derült ki az, hogy a konzervatív keresztény-nemzeti lap valamikori munkatársa maga is asszimiláns volt, s az 1940-es években már rá is vonatkoztak a zsidótörvények. A Török házaspár egyetlen dolgot nem mert bevallani az idős mesternek: azt, hogy a nekik szerencsét hozó filmet soha nem látták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap