Alighanem fejbe lőtték az utolsó dodómadarat

Az Oxfordban őrzött dodómaradványok az utolsók, amelyeken lágy szövet is található

A történészek szerint a röpképtelen madarat egy 17. századi londoni házban tartották, ám koponyájában a frissen végzett elemzéssel ólomsörétet találtak, amit a szárnyasok vadászatára használnak. A tudósok azt remélik, további tesztekkel megállapíthatják, hogy érte utol a végzet a dodót.

Az Oxfordi Egyetem több mint 300 éve őrzi a dodó mumifikált koponyáját és lábát természettudományi múzeumában. Az egyed maradványai képviselik a létező legteljesebb dodócsontvázat, valamint a madár egyetlen fennmaradt szövetmintáját. A maradványok felbecsülhetetlen tudományos értéket jelentenek azok számára, akik tanulmányozni akarják a kihalt fajt.

A dodó feje röntgen alatt

Az Oxfordban őrzött dodó koponyájáról a Warwicki Egyetem kutatócsoportja CT-vel készített felvételeket, hogy a koponya háromdimenziós mását előállíthassák. A felvételek bebizonyították, hogy a madarat hátulról találták el a fején és a nyakán. Mark Williams, a kutatócsoport egyik tagja a BBC-nek elmondta, azért akarták megvizsgálni a dodót, hogy anatómiáját és életmódját jobban megismerjék. "Legvadabb álmainkban sem reméltük, hogy ilyesmit találunk" - tette hozzá.

Az egyed egy gyűjtemény részeként érkezett Oxfordba a 17. században. Paul Smith, a múzeum igazgatója "nagyon meglepődött", amikor megtudta, hogy a dodó bőrébe és csontjába ágyazódott sörétre bukkantak a kutatók.

Hátulról láthatók az aprósörétek

A mauritiusi dodó vagy dodógalamb (Raphus cucullatus) az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált. A röpképtelen madár egy méter magas volt, testtömege elérhette a 23 kilogrammot. Nagy feje, erőteljes csőre, csökevényes szárnya, vaskos lába volt. Mauritius őserdeiben talajlakó életmódot folytatott, növényi termésekkel és kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozott. 1638-ban holland telepesek érkeztek az addig lakatlan szigetre, és a dodógalambok rövid időn belül kipusztultak. Az utolsó élő példányt 1662-ben látták.

A dodóknak nem volt természetes ellenségük a szigeten, így az embertől sem féltek. A tengerészek könnyűszerrel a fedélzetre csalogathatták őket, hogy friss élelmük legyen a hosszú hajóutak során. A dodók kihalásához hozzájárultak a telepesek által behurcolt háziállatok és patkányok, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait, valamint az élőhelyük zsugorodása is. A szerencsétlen sorsú madár kipusztulását mindaddig nem is érzékelte az ember, amíg szerephez nem jutott 1865-ben Lewis Carroll Alice Csodaországban című meséjében.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

rejtélyek

• Máig rejtély, mi lett a sorsa az El Doradót kereső angol expedíciónak a brazíliai dzsungelben
• Egy 1942-es bombázást túlélt mogyorótortát restaurálnak német régészek
• Hegymászással és kőszálikecske-lakomával búcsúzott az árnyékvilágtól Ötzi
• Akár 8000 évesek is lehetnek a Szaúd-Arábiában talált életnagyságú tevefaragványok
• Az eltűnt újvilági gyarmat, amelynek lakosai csupán két szót hagytak maguk után
• Ma sem tudni, ki vagy mi támadt bénító gázzal egy amerikai kisvárosra 1944-ben