Alig 1300 méter megtétele után felborult és elsüllyedt a svéd hadiflotta büszkesége

Felfedezés és kiemelés

A hajó elsüllyedését követő években többen, köztük külföldi mérnökök is megpróbálkoztak a Vasa kiemelésével, e kísérletek nem csupán sikertelenek voltak, de még mélyebben rögzítették a hajót a tengerfenék iszapjában. Pontos helye végül az évszázadok során feledésbe merült, miután az értékes, bronzból készült ágyúkat még a katasztrófa utáni időszakban sikeresen kiemelték a vízből, egyszerű búvárharangokkal lemerülő búvárok segítségével.

Az 1950-es években Anders Franzén amatőr régész előállt azzal az elmélettel, hogy a Balti-tenger több évszázados hajóroncsait lehetséges lenne kiemelni és konzerválni, mivel azok jobb állapotban maradhattak fenn a délebbi tengereken elsüllyedt hajóknál. Ennek oka az, hogy az úgynevezett hajófúró kagyló (Teredo navalis), amely a fa hajótestek víz alatti pusztulásáért a leginkább felelős, e klímán már nem él meg.

Franzén korábban több régi svéd hajóroncsot is sikeresen felkutatott, és végül rászánta magát a híres Vasa megkeresésére is. Habár a 19. századi hajóstérképek némelyikén még be volt jelölve a roncs helye, a 20. század közepére már igen kevesen ismerték. Végül a keresési terület fokozatos szűkítésével és egy házi készítésű fakereső eszköz segítségével megtalálta a roncsot.

Habár búvárok nélkül nem lehetett kétségkívül bizonyítani, hogy a Vasa roncsa került elő, a kezdettől fogva érdeklődést mutató svéd haditengerészet, valamint több múzeum és az országos műemlékvédelmi szervezet átvette a kezdeményezést, és megalakították a Vasa-bizottságot, amelynek célja a hajóroncs kiemelése és konzerválása volt.

A bizottság, bár többféle módszer is felmerült – köztük a hajótest pingponglabdákkal való megtöltése, illetve jégbe fagyasztása is –, voltaképpen ugyanazzal az eljárással láttak neki a Vasa kiemelésének, mint amellyel a 17. században is próbálkoztak: a roncs két oldalán horgonyzó két nagyméretű pontonhajó által leeresztett kábelekkel rögzítették hozzájuk a hajót, majd a pontonokat feltöltötték vízzel. Amikor aztán ezeket leeresztették, a hajó egy kicsivel feljebb került, és ezt az eljárást 1959 szeptemberétől ismételgetve apránként a felszínre hozták 1961. április 8-án.

A művelet legveszélyesebb része a búvárok dolga volt, akiknek a kábelek rögzítéséhez a koromsötét tengerfenéken kellett alagutakat fúrniuk az iszapban a hajó alá, azonban komolyabb baleset nem történt a mintegy 1300 merülés során.

A tenger alacsony hőmérséklete és a tengerfenéki víz alacsony oxigénszintje valóban igen jó állapotban őrizte meg a több, mint 300 éves csatahajót. A hajótest 95 százaléka teljesen sérülésmentes volt. További három évig keresték és gyűjtötték össze a búvárok a roncsról levált darabokat a környéken, köztük az árbocok darabjait és több faragványt.

A kiemelést követően a víz alól felhozott fa roncsok konzerválására a mai napig használt eljárást alkalmaztak: polietilén-glikollal áztatták át a hajótestet a száradás által okozott deformálódás elkerülésére. A folyamat 17 évet vett igénybe, és a hajó előkészítésének ezzel még nem volt vége.

A tengeri régészet egyik legnagyobb vállalkozásaként elkönyvelt Vasa-művelet összesen mintegy 30 éven át tartott. A stockholmi Djurgården szigetén felépített Vasa Múzeum 1990 óta látogatható, speciálisan klimatizált fő csarnokában megtekinthető a csodálatosan konzervált hajó, amelynek gondozása és állagmegóvása továbbra is folyamatosan zajlik.

1. Sürgetett munka és rejtett hibák
2. Tragédia és nyomozás
3. Felfedezés és kiemelés

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

klímakutatás

• Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
• Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
• Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
• Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
• Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
• Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
• A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
• Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
• Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”