Akik egymást segítették az égbe – IV. Károly és Zita holtig tartó szerelme

„Sietnünk kell haza, mert éhes a kisfiam!”

Esküvőjüket 1911. október 21-én tartották meg a pármai hercegek schwarzaui kastélyában. A latin és francia nyelven zajló szertartásokat a pápa személyes követeként a család régi barátja, Monsignor Gaetano Bisleti végezte, aki bő egy hónap múlva kapott a pápától bíbornoki kalapot. A Szentatya személyes üzenetet is küldött az ifjú párnak: „Az élet sok keserű órájában, amely bizonyára titeket sem kímél meg, az Istenbe vetett hit legyen támaszotok, és a boldog családi élet legyen mindenkor menedéktek!”

Nászútjuk alkalmával visszatértek Máriacellbe, hogy megköszönjék a Szűzanyának az esküvő kegyelmeit. Károly a hitvestársa felé külön esküvel megerősített őszinteségi magánfogadalmat tett, mert úgy gondolta, hogy szülei kapcsolatának megromlását egyedül a kölcsönös bizalom hiánya okozta. Életre szóló elköteleződésüket a kölcsönös bizalom hatotta át, mindig mindent megbeszéltek egymással, és ezt a bizalmas viszonyt nem törekedtek mindenáron elrejteni a kívülállók elől.

Zita gyakran az uralkodói kötelességeit ellátó férje közelében hímzett, de előfordult olyan megbeszélés is, amelyre Károly külön behívta hitvesét, és ilyenkor bele is szólhatott az eszmecserébe. Ez abban az időben botrányszámba ment, és számos intrika alapjául szolgált, a rágalmazók Zita királyné férje fölött gyakorolt túlzott befolyását emlegették.

Kettejük személyiségének nagyon sok közös vonása volt, erősítették egymásban a jót. Ezek közül kiemelkedik a vallásosság, a békevágy és a szociális érzékenység. Már a háború előtt jó kapcsolat, sőt barátság alakult ki a házaspár és a Rerum Novarum iránymutatását követő Seipel Ignác osztrák keresztényszocialista politikus között, aki papként Zita lelkiatyja volt.

Példamutatóan mértéktartó és egyszerű életvitelükből soha nem hiányzott a jótékonyság, a szegények és a rászorulók felkarolása. Egymásra találtak buzgó imaéletükben is. „Nem tudom elképzelni, hogy lenne még egy olyan pár a világon, akik annyira szeretnék egymást, mint te meg én!” – mondta egyszer hitvesének Károly.

Zita és Károly elsőszülött fia, Ottó 1912. november 20-án jött a világra. Az ő csecsemőkorához kapcsolódik Zitának az a szállóigévé vált mondata, amit egy udvari rendezvényen hallottak tőle: „Sietnünk kell haza, mert éhes a kisfiam!” Gyermekét ugyanis maga szoptatta, ami akkoriban szinte példátlannak számított társadalmi köreikben. Kapcsolatuk mélységét és komolyságát jelzi, hogy az ünnepségről együtt távoztak: életük során mindig közösen vállalták a különböző lemondásokat.

Károly és Zita uralkodásuk idején több udvari szokást megváltoztatott. Szerettek távol lenni a bécsi és a budai palotától, legszívesebben Reichenauban, Gödöllőn vagy Eckartsauban tartózkodtak. Vasárnaponként együtt mentek a szentmisére. Esténként a család közösen imádkozott, a nagyobbak naponta együtt mondták a rózsafüzért. A száműzetésben aztán többször előfordult, hogy Károly együtt ministrált gyermekeivel.

1. Vallásossága miatt a szívébe zárt
2. „Sietnünk kell haza, mert éhes a kisfiam!”
3. „Holtomiglan, holtáiglan”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tél
Múlt-kor magazin 2010

• Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
• Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
• Interjú Oborni Terézzel
• Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
• Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
• A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
• Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
• Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
• Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett