Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága

Rablás és gyilkosság

A 14. és 15. századi London lakói természetesen tudták, milyen városban élnek, és azzal is tisztában voltak, mely részein mely bűncselekmény a gyakoribb. Egy „London Lickpenny” című szatírában egy kenti férfi sétál a Cornhill kerületben, „ahol rengeteg lopott dolog található”, amikor megpillantja saját csuklyáját, amelyet korábban a westminsteri tömegben veszített el. Nincs azonban elég pénze arra, hogy visszavásárolja saját tulajdonát a tolvajtól, aki nyíltan árulja azt az utcán.

A város kereskedői és iparosai állandó célpontjai voltak a gyanúnak, haragnak és üldöztetésnek, különösen olyan esetekben, amikor haszonlesésük az emberek egészségét vagy biztonságát veszélyeztette. 1345 júliusában például négy mészárost minden húsuk beszolgáltatására köteleztek – több mint kilenc shilling értékben –, mert termékeikkel elálltak egy utcát, akadályozva a közlekedést.

A sarkantyúgyártók céhe saját tagjaival is gyanakvón viselkedett. A céh középkori feljegyzései arról is szólnak, egyes tagjai az éj leple alatt termékeikhez „hozzáadnak hamis vasat, és olyan vasat, mely elrepedt”, és úgy is csalnak, hogy „aranyozást tesznek a hamis rézre”. Ezek a sarkantyúgyártók aztán egész álló nap az utcán kóborolnak „anélkül, hogy gyakorolnák mesterségüket”, és csak azután állnak neki a kovácsolásnak, „hogy már részeggé és kétségbeesetté váltak.”

A bűnözés spektrumának a csaláshoz és a csavargáshoz képest a másik végletét az erőszak és a gyilkosság jelenti. Ezek sem voltak kimondottan ritka esetek Londonban – egyes történészi becslések szerint a 14. század első felében havonta két férfi vesztette életét részeg verekedésben – a túlélő tettest pedig a bitófa várta.

Egyes gyilkossági esetek igen hírhedtté váltak. Egy szörnyű esetben, melynek pontos éve nem tisztázott, két selyemkereskedő nő, Elizabeth Taillour és Alice Rolff rajtaütöttek Elizabeth Knollys nevű riválisukon. Miután elfogták, egy dézsa vízben megfojtották, majd amennyit tudtak, elégettek a holttestből, annak maradékát pedig egy latrinába dobták. Habár a bírósági dokumentum szerint a gyilkosság szeptember 12-én történt, a nyomozás csupán november elején kezdődött meg, ami arra utal, hogy az összeégett holttest akár hetekig is a pöcegödörben lehetett, mire megtalálták. Taillour beismerte bűnösségét, míg Rolff „hasára hivatkozott” – az angol törvények szerint terhes nőt nem volt szabad kivégezni. A„családanyák esküdtszéke” – amelynek tagjait általában az éppen jelen lévő nők közül toborozták – megvizsgálta, és megállapította, hogy Rolff nem terhes. Mindkét nőt felakasztották.

Az ilyen borzasztó tettek állandó veszélye mellett miként tartották fenn a rendet a hatóságok? A városnak sokféle eszköz állt rendelkezésére, többek között a város elöljárói, rendőrök, egyéb hivatalnokok és az éjszakai őrség önkéntesei.

1. Súlyos bűnök, súlyos büntetések
2. A bűn földrajza
3. „Nőként” való közösülés
4. Rablás és gyilkosság
5. „Megrögzött iszákosok”

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

­nyár
Múlt-kor magazin 2020

• Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
• Főszerkesztői köszöntő
• Az erotika stílusa: Josephine Baker
• A kis magyar–osztrák háború és következményei
• Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
• Erdélyi életstratégiák Trianon után
• A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
• A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
• Erdélyi fatányéros orosz jazzel