Ábrándokat kergetve tűnt el Brazília dzsungeleiben a rosszul felszerelt, El Doradót kereső expedíció
2020. december 7. 14:52 Múlt-kor
Korábban
Elméletek és fejlemények
Az expedíció sorsát illető spekulációk később sem tűntek el. Orlando Villas-Boas, aki egy, az őslakosok jogaiért küzdő aktivista volt, úgy hallotta az indiánoktól, hogy megölték őket.
A betegeskedő csapat elveszítette az indiánoknak szánt ajándékok jelentős részét, így megsértették a szokásos protokollt, ezért a kalapalók legyilkolták őket.
Egy dán felfedező, Arne Falk-Rønne az 1960-as években a helyszínen azt a történetet hallotta, hogy Fawcettet tisztességes temetésben részesítették, a két fiatalembert pedig a folyóba dobták. Villas-Boas közzé is tette, hogy a kalapalók főnöke, Comatzi megmutatta a megölt felfedező sírját, ahol pedig csontokat ástak ki.
Villas-Boas tudományos vizsgálatok alapján azt állította, hogy a csontok Fawecett maradványai. Brian Fawcett, Percy otthon maradt fia azonban visszautasította a feltételezést, hogy az apjáról lenne szó, és a DNS-vizsgálatoktól is elzárkóztak.
Később a Brit Királyi Antropológiai Intézet a felső állkapocs alapján világossá tette, hogy a csontok nem tartozhattak Fawcetthez, sőt az is kétséges, hogy egyáltalán fehér emberről van-e szó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap