A világ legrégebbi, több mint 800 éves festett üvegablakai lehetnek a canterburyi katedrálisban
2021. július 30. 10:50 MTI
A világ legrégebbi festett üvegablakai közé tartozhat az angliai canterburyi katedrális néhány ablaka; szakemberek szerint a 12. század közepéről származhatnak.
Korábban
Ezek az ablakok a Jézus családfájának alakjait ábrázoló sorozatba tartoznak. A székesegyház egyik bejárata felett húzódó üvegablakokról évszázadokon át úgy gondolták, hogy a késő 12. században és a korai 13. században készültek – írja a BBC hírportálja.
Madeline Caviness művészettörténész azonban az 1980-as években felvetette, hogy egy részük korábbról származhat, mert stílusában különbözik a többitől. Ezt az elméletet most megerősítették a University College London (UCL) kutatói, akik egy általuk kifejlesztett műszerrel oldották meg a rejtélyt.
A terepen használható és az üveget nem károsító berendezés segítségével a szakemberek meg tudják mondani az ablak kémiai összetételét és korát.
A tanulmány szerint a sorozat tíz évvel azelőtt készült, hogy 1170-ben a helyszínen meggyilkolták Canterburyi Szent Tamás (Thomas Becket) érseket.
Az új eredmények alapján a kutatók úgy gondolják, hogy a szóban forgó ablakok a korábbi épület kórusában voltak és túlélték a székesegyház egy részét elpusztító 1174-es tűzvészt. A szakemberek szerint az épen maradt paneleket elraktározták és később felhasználták őket az új épülethez.
A szakemberek szerint három másik olyan festett üvegablak is van a katedrálisban, amely stílusa alapján korábbról származik, mint eddig gondolták.
A katedrális üvegablakainak megóvásáért felelős Léonie Seliger történelmileg „óriási jelentőségűnek” nevezte a felfedezést. A szakember elmondta, egészen mostanáig úgy vélték, hogy néhány kőfaragványt leszámítva szinte semmi sem maradt, ami az eredeti épület művészeti örökségét őrizné.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap