A véres tengeri csata, amelyért Cervantes a bal karját adta

2019. október 8. 17:32 Múlt-kor

„A bal karom mozdulatlanságba dermedt a jobb dicsőségéért” – így foglalta össze a nyugati modern irodalom nagy klasszikusa, Miguel de Cervantes a 16. századi európai történelem egyik legjelentősebb csatájának, az 1572 októberében lezajló lepantói ütközetnek a személyes jelentőségét.

Korábban

Bár közvetlen a csata előtt belázasodott és rendkívül rossz állapotban volt, Cervantes nem akart kimaradni az ütközetből, amelyben mind a mellkasán, mind a bal karján megsebesült. A végtagját ért lőtt seb súlyosnak bizonyult, bal karját többé már nem tudta megmozdítani. Cervantes személyes tragédiájának súlyát némileg enyhítette, hogy végül a keresztények diadalmaskodtak az oszmán haderő felett, és az író később sem esett letargiába, hiszen évtizedekkel később jobb kezével megírta a világirodalom egyik klasszikusának számító Don Quijotét.

1571-ben az Ottomán Birodalom elfoglalta a Velencei Köztársaság stratégiailag egyik legjelentősebb szigetének számító Ciprust. A muzulmánok újabb jelentős győzelme sokkolta a keresztény uralkodókat, akik attól tartottak, hogy az Oszmán Birodalom hadihajói lassan irányításuk alá vonják a Földközi-tenger teljes térségét.

A megdöbbenést kihasználva V. Pius pápa hozzálátott, hogy szövetségbe kovácsolja a széthúzó európai hatalmakat. Tevékenysége sikerrel járt, hiszen 1571-ben tető alá hozta a nyugati tengeri hatalmak, köztük a Spanyol Királyság, Velence, Genova és több kisebb állam szövetségét, a Szent Ligát.

A keresztény hatalmak flottája 212 gályából állt, amelyeken 28 ezer katona és közel 40 ezer evezős és matróz teljesített szolgálatot. A hajóhad irányítását Don Juan de Austriára, II. Fülöp spanyol uralkodó féltestvérére bízták. A flotta a szicíliai Messina kikötőjéből indult útnak, hogy visszaszerezze Ciprust, ám a hajók odáig nem jutottak el, mert 1571. október 7-én belefutottak a Görögország nyugati partvidékén található Lepantói-öbölben a téli szálláshelyére húzódó török flottába.

A török hajóhad nagysága felülmúlta a keresztény flottáét, hiszen Müezzinzade Ali pasa több mint 250 gályával és 32 ezer katonával rendelkezett, ám hajói tűzerő szempontjából alulmaradtak a keresztény ellenfeleikkel szemben, amely jelentősen befolyásolta az ütközet kimenetelét.

Az ütközet fordulópontja a két zászlóshajó összecsapása volt: Müezzinzade Ali pasa Sultana névű hajója megcsáklyázta Don Juan de Austria Realját. A hajók fedélzetén véres mészárlás kezdődött, amelyben a törökök húzták a rövidebbet, Alit és embereit ugyanis levágták a keresztények. Vezérük halálának hírére az Oszmán flotta hadrendje és fegyelme megbomlott, amely csaknem a teljes muzulmán hajóhad elvesztését eredményezte.

A győztes keresztény államok azonban nem tudták kihasználni a diadalt, mivel nem tudták hosszan tartóan ellenőrzésük alatt tartani az oszmánoktól visszafoglalt területeket, így a csata tulajdonképpen a korábban kialakult status quo-t rögzítette, amelynek folytán a Mediterráneum keleti fele oszmán, míg a nyugati a keresztény hatalmak irányítása alatt maradt.