A történelem leghírhedtebb ünnepélyei

2025. június 9.-Múlt-kor

Túlkapások, politikai következmények, tragédiák. Bizony akadnak olyan események, amelyek korántsem az ünnepélyként maradtak emlékezetesek. Az ókori Egyiptom templomaitól a francia királyi udvaron át a római kivégzésekig, a történelem tele van olyan meghökkentő esetekkel, amelyek örökre beírták magukat a krónikákba – nem a legjobb felhanggal.

Tiziano: Az Andriánusok Bakchanálja
Tiziano: Az Andriánusok Bakchanálja

Részegség fesztivál

Az ókori Egyiptomban évente kétszer is hódoltak az istennőknek töméntelen mennyiségű borral. Szahmet, a bosszú és háború oroszlánfejű istennőjének haragját mértéktelen ivászattal próbálták enyhíteni. De a bőség és öröm macskaistennője, Bastet rokonszenvét is italozással próbálták elnyerni. Hérodotosz i.e. 440-ben a részegek ünnepélyéről azt írta: mintegy 700 ezer ember vett részt rajta Az esemény 24 napig tartott, s a Níluson hajózva, énekelve, táncolva és természetesen féktelen vedeléssel ünnepeltek a hívek. A rendezvény inkább emlékeztetett egy őrült karneválra, mint vallási szertartásra.

Bacchanáliából orgia

A római bacchanáliák titkos, vallási rítusokként indultak, eredetileg csak nők számára, és kizárólag nappal tartották őket. Aztán jött Paculla Annia, aki papnőként Kr. e. 188 körül új szabályokat vezetett be: az ünnepségeket éjszakára tette, férfiakat és fiatalkorúakat is beengedett, és a rendezvényeket orgiasztikus tivornyákká alakította. A római szenátus válasza nem is maradt el: Kr. e. 186-ban betiltották a bacchanáliákat. Gyakorlóikat üldözték, kínvallatták, sőt ki is végezték. A hivatalos indok erkölcstelenség volt – de valószínűbb, hogy a szenátus a növekvő befolyás és hatalmi hálózatok miatt csapott le rájuk.

A bál, amely életeket követelt

I. Károly francia király felesége, Bajor Izabella 1393 januárjában udvarhölgyének esküvőjére rendezett álarcosbált. A király mulattatására néhány résztvevő vadembereknek öltözve táncolt. Ám a mulatság tragédiába fordult. A késve érkező, részeg, orléans-i herceg, Lajos fáklyája lángra lobbantotta az egyik jelmezt – amely gyantával és lenmaggal átitatott vászonból készült. A tűz tovább terjedt: négyen meg is haltak. Az eset közfelháborodást váltott ki, a királyt és testvérét nyilvános bocsánatkérésre kényszerítették.

A fényűzés ünnepélye

1520-ban Calais közelében rendeztek tanácskozást I. Ferenc francia és VIII. Henrik angol király között, hogy szövetséget kössenek V. Károly spanyol császár ellen. A tárgyalásoknál azonban nagyobb visszhangot keltett a páratlan luxus: sátorváros épült, arannyal hímzett szövetek, szökőkutakból folyó bor, állandó lakomák és lovagi tornák várták a vendégeket. Az esemény egyébként sem hozott valódi politikai áttörést – de örökre bevonult a túlzás szimbólumaként a történelembe.

Csónakázás karácsonyi puncsban

Edward Russell brit admirális 1694 karácsonyán nem térhetett haza Angliába, ezért az ünnepet a spanyolországi Alicante kormányzói palotájában tartotta meg – meglehetősen sajátos módon. A vendéglista 6000 főt számlált,  és a 150 fogást 800 felszolgáló tálalta. A leghírhedtebb részlet: egy mesterséges tó, amelybe közel 3000 liter karácsonyi puncsot töltöttek – és amelyben csónakázni is lehetett. Ez az ünnepség valószínűleg minden idők egyik legnagyobb mértékű hivatalos részegségeként maradt fenn.

A születésnap, ami hetekig tartott

Kína leghosszabb ideig uralkodó császára, Kangxi, 66. születésnapját a kínai udvar történetének egyik leggrandiózusabb ceremóniájával ünnepeltette meg, 1720-ban. A méltatás hetekig tartott, delegációk érkeztek egész Ázsiából, színházi előadásokat, ajándékozásokat, banketteket és tűzijátékokat rendeztek. A hatalmas pompa azt a célt szolgálta, hogy a világ minden táján tudják: a Sárkány trónján még mindig ő ül – és a Csing-dinasztia uralkodása alatt Kína egységben és jólétben él.

Ezek az ünnepségek jól mutatják, hogy a történelem sokszor nemcsak a csaták, törvények és uralkodók története, hanem az emberi túlzások, hóbortok és szenvedélyek krónikája is. Legyen szó vallási eksztázisról, politikai erőfitogtatásról vagy puszta hedonizmusról. Néha a legemlékezetesebb események azok, amelyeket talán nem is így terveztek el – tette közzé a Muy Interesante.