A terror házhoz jött – az első interjú Oszama bin Ladennel
2017. október 27. 16:37
A kilencvenes években a terrorcselekmények közül sokat egyszerű rendőrségi ügyként kezeltek. A hatóság elkapta az elkövetőt, megvádolta és elítélte. Ez azt jelzi, nem volt mögötte konkrét stratégia, vagyis nem látták a mögöttük rejtőző nagyobb veszélyt.
Korábban
„A terror új arca Oszama bin Laden, egy szaúdi milliárdos 39 éves elkóborolt fia. Fundamentalista nézeteket vall, titokzatos és nehéz elfogni. Bin Laden közgazdaságtant és államigazgatást tanult. Az üzletemberek hideg logikáját emelte be a terrorizmusba, amikor felállította az Al-Kaidát” – hangzott el a korabeli amerikai híradásokban.
Terror, részvénytársaság, magánrepülők, svájci bankszámla és internetes parancsosztogatás. A szakértők szerint bin Laden egyike volt azon keveseknek, akik rendelkeztek indítékkal, hálózattal és anyagi háttérrel, hogy cselekedjenek. A nyolcvanas években Afganisztán szovjet megszállása idején Amerika szövetségese volt, a kilencvenes években azonban az ellen fordult.
Peter Arnett, a CNN tudósítója Afganisztánba utazott, hogy interjút készítsen a világ akkor már legkeresettebb emberével, Oszama bin Ladennel. Bin Laden emberei elkísérték őt, hogy találkozzanak vele Afganisztán hegyei között, ahol a tálibok uralkodnak. Peter Arnett szerint bin Laden már az első interjúján azt gondolta, hogy a világhoz beszél.
Terror-és médiaszakértők, valamint és újságírók mesélnek arról az időszakról, amikor Amerikában és világszerte új formát és méretet öltött az erőszak. Iskolai lövöldözés, földalatti robbantás és terjeszkedő terrorhálózat – ezekről is mesélnek A 90-es évek Amerikája című sorozatban szombaton és vasárnap este 22 órától a Spektrumon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.