A szörnyülködés és a botrányok sem akadályozták meg a bikini hódítását
2023. július 5. 17:05 Múlt-kor
Amikor az atomrobbanás okozta, gigantikus gombafelhő 1946. július 1-jén a magasba emelkedett a csendes-óceáni Bikini-atoll felett, Louis Réardon kívül senki sem gondolta, hogy egy ruhadarab négy nappal később hasonló hatást kelt majd a világ másik végén. A történelmi fürdőruha bemutatójára Párizs egyik közkedvelt fürdőjében, a Piscine Molitorban került sor 1946. július 5-én, ahol Réard képletesen egy másik bombát robbantott fel azzal, hogy a nagyközönség elé tárta vadonatúj, formabontó szabással rendelkező női fürdőruháját. „Akár az atombomba, a bikini kicsi és pusztító” – Réard ezzel indította útjára az általa tervezett ruhadarabot.
Korábban
A bikini valóban nagyot robbant, és merész szabásával felkavarta a közvéleményt. A Réard kihívó fürdőruháját viselő Micheline Bernardini látványa sokkolta a férfiakat, és csodálták a korábban szokatlan látványt.
A pompás, kétrészes fürdőruha négy egyszerű, háromszög formájú szövetdarabból állt össze: kettő a kebleket, a másik kettő pedig a hátsót és a Vénusz-dombot takarta, szabadon hagyva a has köldök alatti tájékát és a combok felső részét is.
A női fürdőruha ezen meglehetősen megkurtított, a szebbik nem bájait feltáró típusa hosszú evolúciós időszakot járt be. Ugyan már a római korból ismertek ábrázolások a bikinihez hasonló ruhadarabról, a kereszténység elterjedésével a ruhaviseletet szigorúan szabályozták. Ebben változás csak a „modern” korban állt be, az 1910-es években a prüdéria gátjai részben leomlottak, amikor a vízpartok mentén megjelentek a szorosan testhez simuló pólóba és shortba öltözött hölgyek.
Már a római korban is az egyszerűségre törekedtek
A női fürdőruhák történetének következő, forradalmi szakasza az 1930-as évekre tehető, amikor az egyrészes úszódresszek mellett megjelentek a has felső részét és a lábakat szabadon hagyó kétrészes fürdőruhák. A második világháború alatt az európai tengerpartokról eltűntek a fürdőzők, és helyüket lőállások és őrhelyek vették át.
Miután véget ért a vérontás, az emberek újra szabadon kiélhették a víz és a napfény iránti vágyukat. A tengerparti kikapcsolódásra vágyó tömegeknek azonban egy komoly problémával, mégpedig a háború után az élet szinte minden területén jelentkező nyersanyaghiánnyal kellett szembenézniük.
Az első testhez simuló női úszódressz 1909-ből
A felhasználható alapanyag szűkössége arra sarkallta a ruhatervezőket, hogy minél kevesebb hozzávalóból készítsék el a fürdőruhákat, egyre nagyobb testfelületet szabadon hagyva a kíváncsi szemeknek.
A prüdéria és a szigorú erkölcsök nagyon megnehezítették a ledér fürdőruházat elfogadását. Kezdetben Franciaország atlanti partvidékén és a mélyen katolikus európai országokban, így Olasz- és Spanyolországban, valamint Portugáliában, a hölgyek nem léphettek a tengerpartra bikiniben.
Brigitte Bardot bikiniben, 1953
Az 1951-es bikiniverseny (Festival Bikini Contest), a későbbi Miss World szépségverseny elődje pedig óriási botrányba fulladt, a lenge öltözetű hölgyek parádéját és a győztes svéd hölgyet, Kiki Håkanssont még a pápa is elítélte.
Az egyéni szabadság és a női emancipáció azonban utat tört magának. Az 1950-es években számos filmsztár, többek közt Marilyn Monroe, Elizabeth Taylor, Ava Gardner, Brigitte Bardot is bikinit öltött magára, elősegítve ezzel a frivolnak bélyegzett ruhadarab elfogadottságát a nyugati társadalmakban.
1962-ben egy újabb áttörés történt, amikor a Playboy magazin címlapján is feltűnt a bikini, amelynek népszerűsége a következő évtizedekben is egyre nőtt. Amikor megalkotója, Louis Réard 1984-ben meghalt, az USA-ban az összes eladott fürdőruha 20 százalékát már a bikini tette ki. Réard ikonikus alkotása a század végére a legnépszerűbb női strandviselet lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap