A szófukar Washingtontól a frappáns Reaganig – hét híres USA-elnöki beiktatási beszéd
2017. január 20. 08:25 Fekete István
Korábban
A legismertebb mondat
Az amerikai elnökök beiktatási beszédeinek minden idők talán legismertebb mondata John F. Kennedy szájából hangzott el 1961. január 20-án: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.” Ha csak a puszta adatokat nézzük, Kennedy beszéde nem volt túl jelentős. Maga a szöveg 1364 szóból állt, a beszéd mindössze 13 perc és 59 másodpercig tartott; ez volt a beiktatási beszédek közül a negyedik legrövidebb szónoklat. Pedig Kennedy már 1960 novemberében megkezdte a felkészülést élete talán legfontosabb beszédére, amelyhez barátaitól, tanácsadóitól és egyházi vezetőktől vett segítséget és ihletet; a szöveget Kennedy és beszédírója, Ted Sorenson öntötte végleges formába. Felmerült az is, hogy az erős havazás miatt a beszédet elhalasztják, de ezt végül elvetették. Így a 12:51-kor elhangzott esküje után (amely során első elnökként katolikus Bibliára tette a kezét) Kennedy végül elmondhatta nagy ívű, emelkedett előadását, amelyet egyébként a valaha volt egyik legjobb beiktatási beszédnek tartanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.