A spanyolnáthával is fel tudta venni a harcot a vérplazmás kezelés
2020. április 2. 14:41 Múlt-kor
Korábban
Megfelezte a spanyolnátha halálos áldozatainak számát
Miután 1895-től világszerte Behring ellenszerével kezdték kezelni a diftériát, az orvosok hasonló kísérleteket végeztek, hogy passzív immunitást hozzanak létre a kanyaróval, a mumpsszal, a gyermekbénulással és az influenzával szemben.
Az 1918-ban kitört, spanyolnáthaként ismert világjárvány idején a vérplazmás kezelésben részesült betegek körében a felére csökkent a halálozási arány.
Úgy tűnt, a módszer akkor a leghatékonyabb, ha a páciens a fertőzés korai szakaszában kapta meg az antitesteket, mielőtt saját immunrendszere túlreagálása révén károsodtak volna létfontosságú szervei.
Az 1930-as évek során aztán Gallagher és más orvosok is sikerrel alkalmazták a módszert a kanyaró ellen is.
A koreai háború életmentője
Az 1940-es és 1950-es évek folyamán az antibiotikumok és a vakcinák egyre inkább átvették a vérplazmás kezelések helyét a legtöbb fertőző betegség kezelésében, de a „régimódi” eljárás kézenfekvőnek bizonyult a koreai háború (1950-1953) idején, amikor ENSZ-csapatok ezrei fertőződtek meg az úgynevezett hantavírussal.
Mivel az új betegség kezelésére semmilyen más mód nem létezett, a felépült egyének vérplazmáját felhasználva mentettek meg számtalan életet az orvosok.
A vérplazmás kezelést az elmúlt évtizedekben bevetették a SARS, a MERS és az ebola ellen is – ezek mind új vírusok voltak, amelyek velük szemben természetes immunitással nem rendelkező közösségekben ütötték fel a fejüket, és amelyek ellen vakcina és antivirális kezelés sem létezett.
Napjainkban az ebola kezelésének leghatékonyabb módjaként továbbra is két, vérplazmából izolált és laboratóriumban klónozott, úgynevezett „monoklonális antitest” szolgál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap