A repülés pionírjai, légi akrobaták, vakmerő utasok – kétszáz éve röpködnek légballonok a Városliget felett
2021. február 9. 15:51 Lovas Dániel
Korábban
Légi attrakciók az Állatkertben
1880-as évek. Budapest nyüzsgő nagyvárossá válásának időszakában az osztrák Viktor Silberer (1846–1924) felszállásait többször is megcsodálhatták a magyar főváros lakói. A repülés úttörői között számon tartott bécsi léghajós híres légballonjával, a Vindobonával 1883-ban a polgári lövölde kertjéből emelkedett a levegőbe, kosarában az első magyar női léghajóutassal. 1886-ban pedig a városligeti Állatkertben tartott légi bemutatót. De hogyan vált légballonok felszállóhelyévé a pesti Állatkert?
Az előzményekhez tartozik, hogy 1873-ban Serák Károly nagyabonyi gazdálkodót nevezték ki az anyagi gondokkal küzdő Állatkert igazgatójának. Serák a bevételek növelésére igyekezett minél több szenzációs, közönségcsalogató látványosságot hozni az intézménybe. A nézők tömegeit vonzó attrakciók közé tartozott – a kötéltáncosokhoz, egzotikus népcsoportokhoz hasonlóan – a repülés is.
A Vindobona egyike volt a kor legnagyobb légballonjainak. Gömbjének átmérője feltöltve elérte a 15 métert, térfogata a 14 ezer köbmétert. Feltöltése egy vastag gázcső segítségével több óráig tartott. A hatalmas léggömböt közönséges világítógázzal töltötték fel, ami nagyjából fele olyan könnyű, mint a levegő. A Vindobona a kosarában a kapitány mellett több utast is képes volt magával vinni. Az első felszállások közönségsikere nyomán Serák igazgató rendszeressé tette a légi bemutatókat az Állatkertben.
Így került sor az 1880-as évek közepén Miss Leona Dare (1854–1922) egyedülálló mutatványára is, amellyel a jamaicai születésű artistanő bejárta a világot: fogaival kapaszkodott a léggömbről lógó kötélbe, így emelkedett a magasba, majd a levegőben bemutatott artistaprodukció végén ejtőernyős ugrással ért földet.
Az állatkerti ejtőernyős ugrások közül nem mindegyik volt sikeres. Akadt olyan ugró, aki egy ligeti fa tetején akadt fenn. Egy hiányos öltözetű artistahölgy pedig a közeli, István úti Szent Szív Zárda kertjében landolt, alaposan ráijesztve a békésen kertészkedő apácákra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap