A rabszolgaságot először eltörlő Túpac Amaru felkelése véres kivégzéssorozattal ért véget
2020. november 4. 15:27 Múlt-kor
Korábban
Túpac Amaru színre lép
A lázadó kuraka fegyveresei 1780. november 4-én Tungasucánál elfogták a kegyetlenkedéseiről hírhedt Arriaga spanyol kormányzót és nemsokára ki is végezték. Mindez nem a forradalom hevében elkövetett cselekmény, hanem – mint ahogyan arra Schvéd Brigitta Kinga Charles F. Walker könyvét ismertető írásában leszögezi – egy előre eltervezett akciósorozat része volt.
A lázadás hamar átterjedt a déli területekre, a mai Bolívia és Argentína egy részére is. Közben a felkelés vezére megszüntette a bennszülötteket sújtó súlyos adókat és november 16-án, az amerikai kontinensen először eltörölte a rabszolgaságot. Túpac kezdetben még a spanyol király hű alattvalójának nevezte magát nyilatkozataiban, időközben azonban elveszítette az előkelő kreolok és az egyház támogatását, ezért 1781-ben felmerült a cuscói alkirályság gondolata, amely már Peru függetlensége felé mutató elképzelés volt.
Innentől Túpac inka királynak kezdte hívni magát, országa népére pedig a peruiak kifejezést használta, amelybe a kreolokat, valamint az európai és indián szülők gyermekeit, a meszticeket is beleértette. A birtokok elvétele miatt azonban az előkelő világi és egyházi rétegek egyre inkább kihátráltak mögüle.
Hiába volt a spanyol állam korrupt és kizsákmányoló, a felkelésben résztvevők együttműködése törékenynek bizonyult. Nemcsak a középrétegek voltak megosztottak, a bennszülöttek sem váltak egyöntetűen spanyolellenes forradalmárokká. Az Andok társadalma sokféle etnikai, vallási és nyelvi csoportból állt, egy részüket a spanyol és bennszülött hatóságok el tudtak tántorítani a felkeléshez való csatlakozástól.
A felkelők 1781 elején kezdték meg Cusco ostromát, tavasszal mintegy 17 ezer katona indult Túpac ellen, akinek a kitörési kísérlete kudarcot vallott. Feleségével és vezértársaival együtt elfogták és 1781 májusában kivégezték a város főterén, ugyanott, ahol a spanyolok 1572-ben az utolsó inka uralkodóval, Túpac Amaruval is végeztek.
A felkelés vezetését unokaöccse vette át Diego Túpac Amaru néven és folytatta a harcokat az 1783-as végső vereségig. Az elfogott vezetőkkel a spanyolok kegyetlenül végeztek, az inka-dinasztiának majdnem minden tagját megölték, egy kivételével. Juan Batuista Túpac Amaru 40 év rabság után 1822-ben tért vissza hazájába.
A Túpac Amarú-felkelés sikertelensége ellenére azt jelezte, hogy a gyarmati korszak végén az indiánok részvételével létrehozott független Peru reális alternatívaként jelent meg. Ennek veszélyét a spanyolok is érzékelték, ezért arra törekedtek, hogy az indiánokat megfosszák vezetőrétegüktől, hogy egy elit nélküli, csonka társadalomként működjenek.
A Túpac Amaru legendás alakká vált, a személyét övező kultusz az 1950-es évektől élénkült fel. Nevét használta fel az uruguayi gerillamozgalom, a tupamaro-mozgalom, és nem utolsósorban az amerikai rappert Túpac Amaru Shakur-t (2Pac) is róla nevezték el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap