A precíz tervezés ellenére súlyos hibával állt szolgálatba a Hubble űrtávcső
2020. április 25. 13:31 Múlt-kor
30 éve, 1990. április 25-én kezdte meg működését a Hubble űrteleszkóp, a NASA amerikai űrügynökség négy Nagy obszervatóriuma közül az első. A Föld körül alacsony pályán keringő eszköz nem az első űrteleszkóp, azonban az egyik legnagyobb és legsokoldalúbb. A bolygónk légköre által előidézett torzításoktól mentes, kristálytiszta fényképei világszerte ismertek, és számos tudományág számára felbecsülhetetlen értékű megfigyelésekkel szolgáltak már – a Hubble segítségével állapították meg többek között a világegyetem tágulásának sebességét is.
Korábban
Fejlesztésre érdemes
Az űrteleszkópok gondolatát elsőként Hermann Oberth osztrák-német fizikus vetette fel 1923-ban, az Egyesült Államokban Lyman Spitzer csillagász, elméleti fizikus sorolta fel lehetséges előnyeit 1946-ban. Spitzer később is a koncepció megvalósításáért kardoskodott.
1962-ben az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia (NAS) egy jelentésben javasolta az űrteleszkóp kifejlesztését az amerikai űrprogram keretében.
Végül az Egyesült Királyság indította útnak az első, a Nap megfigyelésére alkalmas készüléket 1962-ben első saját műholdja, az Ariel–1 fedélzetén, majd 1966-ban a Föld körüli pályára állított amerikai OAO–2 megfigyelőállomás 11 távcsöve készítette számos űrbéli tárgyról az első ultraibolya-felvételeket.
E missziók sikere győzte meg az amerikai űrkutatókat, hogy érdemes lenne kifejleszteni egy nagyobb méretű, tükrös működési elvű űrteleszkópot.
A tervezés igen korlátozott büdzsével folyt az 1970-es évek során, mivel a kongresszus nem volt hajlandó biztosítani az előirányzott összegeket. Az eredetileg háromméteres távcsőtükröt 2,4 méteresre redukálták, kisebb méretű próbaváltozat pedig szintén a pénzhiány miatt nem készülhetett.
A pénzügyi megfontolások vezették a NASA-t az Európai Űrügynökséggel (ESA) való együttműködésre.
Az ESA pénzügyi támogatást, illetve az elsőgenerációs eszközök egy részét, valamint a működést lehetővé tevő napkollektorokat biztosította cserébe a garanciáért, hogy a megfigyelőidő 15 százalékát európai csillagászok vehetik majd igénybe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap