A porosz uralkodó elől kaparintotta meg az Ermitázs alapjául szolgáló gyűjteményt Nagy Katalin
2022. március 16. 09:10 MTI
258 éve, 1764. március 16-án alapította meg Szentpéterváron Nagy Katalin orosz cárnő a világ egyik legnagyobb és legismertebb múzeumát, az Ermitázst.
Korábban
A múzeumegyüttes a Szentpétervár központjában fekvő Palota tér Néva folyó felőli oldalán található, mellette az Admiralitás, vele szemben a Vezérkar épülete áll.
A hatalmas anyagnak öt épület ad otthont: a Téli Palota, a Kis Ermitázs, a Régi és az Új Ermitázs, valamint az Ermitázs Színház. A Téli Palotát 1703-ban kezdte építtetni Nagy Péter, a hatalmas barokk épület fényűző díszítése a kor bármely uralkodójának palotájával felveszi a versenyt. A Téli Palota és az Ermitázs is carrarai márvánnyal, gránittal, aranyozott bútorokkal, intarziás ajtókkal és mennyezettel, gobelinekkel, velencei csillárokkal díszített.
A múzeum alapját egy berlini kereskedő gyűjteménye képezte, amelyet a cárnő 1764 elején vásárolt meg éppen II. Frigyes porosz király elől. A kollekció őrzésére épült a kétemeletes Kis Ermitázs, amely a barokk és a neoklasszicizmus stílusjegyeit egyesítette.
Az 1775-re befejezett épület egyben menedékként is szolgált Katalin számára, ahol bizalmasaival szórakozhatott – innen az ermitázs elnevezés (franciául az hermitage remetelakot jelent).
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Nagy Katalin cárnő
Amikor az egyre gyarapodó gyűjtemény és a cárnő könyvtára már nem fért el itt, Katalin megépíttette a később Régi Ermitázs néven ismertté vált, az első épülettel harmonizáló háromemeletes palotát, s ugyancsak 1787-re fejezték be az Ermitázs Színház építését is, ahol a bálokat és mulatságokat rendezték.
A 19. század közepén épült meg a Régi Ermitázs mögött az Új Ermitázs, az itt található műkincsekből 1852-ben nyílt meg a nagyközönség által is látogatható Birodalmi Ermitázs Múzeum. A cári rendszer bukása után, 1917-ben a bolsevikek az Ermitázst és a cárok lakhelyéül szolgáló Téli Palotát állami múzeummá nyilvánították.
1967-es felvétel az Ermitázsról (Kép forrása: Fortepan/ A R)
Az Ermitázs anyagát a húszas években az államosított magángyűjtemények gyarapították. A második világháborúban, még mielőtt a német gyűrű bezárult volna az akkor Leningrádnak nevezett város körül, a teljes kollekciót az Ural mögé, Szverdlovszkba (ma: Jekatyerinburg) szállították.
A blokád megtörése után az épületekben keletkezett károkat helyreállították, a múzeum még 1945-ben újra megnyílt. Az Ermitázs Múzeum több mint 4 millió darabos gyűjteménnyel rendelkezik, ennek még az 535 termes Téli Palotában is csak kis része fér el, a többi raktárakban pihen. Az épületben 22 kilométert kell annak gyalogolnia, aki a teljes kiállított gyűjtemény minden egyes darabját meg szeretné tekinteni.
A négylábú őrosztag egyik tagja (Kép forrása: Wikipédia/ ewwl/ http://fotki.yandex.ru/users/ewwl/view/325997/ CC BY-SA 3.0)
A gyűjteményben az olasz reneszánsz, a holland barokk, flamand és francia mesterek alkotásai találhatók, köztük olyan művészek remekei, mint Raffaello, Leonardo, Michelangelo, Rembrandt, Rubens, Monet, Renoir, Cézanne, Van Gogh és Picasso, megtekinthető a trónterem és több cári hintó.
Az Ermitázs féltett kincsei közé tartozik a világon egyedülálló szkíta fegyver- és ékszergyűjtemény, a világ egyetlen, Szászánida Birodalomból származó ezüstgyűjteménye, itt található a világ egyik legértékesebb numizmatikai gyűjteménye, míg a legértékesebb arany- és drágakő műkincseket az Arany- és Gyémántszoba rejti.
A múzeumnak négylábú őrosztaga is van: az Ermitázs macskalakóit a legenda szerint még Katalin idején vitték Kazanyból Szentpétervárra, s ők azóta védelmezik a műtárgyakat a rágcsálóktól. Mivel a macskák körében – lévén szapora állatok – egy idő után erős munkanélküliség mutatkozott, évente macskanapon gyűjtenek adományokat és keresnek gazdát a felesleges cicáknak.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![Múlt-kor magazin 2014/tavasz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/594.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)