A pogány korba nyúlik vissza az adventi gyertyagyújtás szokása
2014. november 30. 08:41 MTI
Ma van advent első vasárnapja, ez a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete.
Korábban
A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnaptól Jézus Krisztus születése napjáig, december 25-ig tartó advent a keresztény kultúrkörben az előkészület ideje a karácsonyra. A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt használni. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.
Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben számukat, és 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak.
Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt szimbolizálja. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.
Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet "édesgessenek" maguknak.
Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, hogy ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek.
Az adventi naptár jelentősége eredetileg az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) Az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.