A Napkirály titka, avagy kit rejtett a hírhedt vasálarc?
2017. október 3. 15:32
Korábban
A király ikertestvére vagy egy szerencsétlenül járt inas?
A felvilágosodás gondolkodói az uralkodói zsarnokság szimbólumát látták a vasálarcos sorsában. Voltaire, aki 1717-ben maga is raboskodott a Bastille börtönében, az idősebb raboktól hallott a vasálarcosról. Voltaire beszámolója szerint azok, akik még látták, úgy írták le a rejtélyes rabot, mint egy „felséges magasságú, fiatal és nemes személyiséget”, aki kifinomultan viselkedett és még gitározni is tudott. Mindig kiváló ételeket kapott és sosem érintkezhetett a többi rabbal, egyetlen látogatója a börtönparancsnok, Saint-Mars volt.
Többek között Voltaire volt az, aki megalapozta a később Dumas Három testőr trilógiája – és annak modern filmfeldolgozásai – által halhatatlanná tett elméletet, miszerint a vasálarcos valójában XIV. Lajos ikertestvére volt, aki Lajost követően jött a világra. A francia királyok családfájára pillantva nem is teljesen valószínűtlen ez a gondolat, hiszen a Capetingek, a Valois-k, a Bourbonok, majd később az Orléáns-ok között is több alkalommal előfordult ikrek születése.
Még a Napkirály születésének körülményei is elképzelhetővé (bár kétségtelenül nem valószínűvé) teszik egy „titkos ikertestvér” születését. A leendő trónörökösért mondott hálaadó Te Deum misét ugyanis rendesen napokkal a születés előtt szokták tartani, ezúttal azonban megvárták vele a tényleges szülést. XIII. Lajos így közvetlenül a későbbi XIV. Lajos világrajövetele után udvarával és a csecsemővel elvonult a misére, így a még szülőágyban fekvő királyné tényleg életet adhatott egy második gyermeknek, az eseménynek ekkor már csak a bába lett volna a tanúja.
Egy esetleges ikertestvér léte egyébként azért veszélyeztette volna XIV. Lajos hatalmát, mert bár bizonyosan ő született először, a korabeli felfogás szerint a másodikként születő ikergyermek fogant meg elsőként.
Az utóbbi években számos történész Nicolas Fouquet személyét tartotta egy valószínű jelöltnek. Fouquet 1653-1661 között pénzügyminiszterként szolgálta XIV. Lajost, korrupciós ügyei és cselszövései miatt azonban letartóztatták és életfogytigalni börtönre ítélték. Büntetésének letöltését Pignerol erődjében kezdte meg – vagyis ott, ahol a vasálarcos hírhedt börtönőre, Saint-Mars is éppen szolgálatot teljesített.
Nincs nyoma azonban annak, hogy Fouquet valaha más börtönbe került volna, sőt a források szerint 1680-ban meg is halt. Van azonban egy másik személy, aki gyanúsan hasonló útvonalat „járt be” mint a vasálarcos és személye kapcsolódik is az egykori pénzügyminiszter bűntetteihez. Fouquet inasa, Eustache Dauger ugyanis 1669-től szintén Pignerol erődjében raboskodott. Később pedig számos másik börtönbe került – minden esetben oda, ahová éppen Saint-Marsot vezényelték.
A történészek mindemellett valószínűsítik, hogy a vasálarc maga egy költői túlzás eredménye lehet. Valószínűbbnek tartják, hogy nem vasból, hanem fekete bársonyból készült és csak akkor helyezték a rab arcára, amikor éppen nyilvános helyen vezették keresztül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap