A múzeumok kulturális megtartó erejére hívja fel a figyelmet a Múzeumok Majálisa
2019. május 16. 10:49 MTI
Első alkalommal tartják a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) megújult kertjében a Múzeumok Majálisát, melynek keretében több mint száz múzeum és kiállítóhely programjai, koncertek és kézművesvásár várják az érdeklődőket szombaton és vasárnap.
Korábban
A Múzeumok Majálisa idén elsősorban a múzeumok kulturális megtartó erejére szeretné felhívni a figyelmet, a rendezvény másik fókuszpontja pedig a rendszerváltozás harmincadik évfordulója lesz – közölte a fesztivál szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szily Marianna főszervező. Hagyományosan a majális keretében adják át Az év múzeuma és Az év kiállítása díjakat, melyeket ezúttal a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársai, illetve a székesfehérvári Szent István Király Múzeum Réber László-tárlatának rendezői vehetnek át – jelentette be Deme Péter, a díjat alapító Pulszky Társaság elnöke.
A rendszerváltoztatás évfordulójára az MNM az év végén nyíló, Közös időnk – 1989 című, “közösségi” kiállítással és programsorozattal hívja fel a figyelmet. Gál Vilmos kurátor elmondta: eseménysorozat legfontosabb célja, hogy a magyar társadalom együtt, közösen emlékezzen a rendszerváltoztatás időszakára, ezért a Közös időnk című kiállításra a látogatók 1989-hez kötődő tárgyait is várják. Szily Marianna beszámolója szerint a majálison a múzeum belső tereit behálózó Műtárgysétány’89 idézi fel a rendszerváltoztatás évét, a Tudássétányon pedig a vállalkozó szellemű látogatók tesztelhetik majd tudásukat.
A szakmai programok színtere a Múzeum Esztrád lesz, ahol a majálisozók bekapcsolódhatnak a beszélgetésekbe, előadásokba és bepillantást nyerhetnek a múzeumok életébe. A majálisra érkezők belülről is megtekinthetnek egy muzeális Nysa mentőautót, felülhetnek egy velocipédra, megismerkedhetnek a termonukleáris alapú villamosenergia-termeléssel, kipróbálhatnak büntetés-végrehajtási eszközöket vagy lovagi felszerelésbe bújhatnak. Szily Marianna emlékeztetett arra, hogy a múzeumok világnapja idén éppen szombatra esik, az MNM ezért aznap 22 óráig nyitva tart majd, és ezen az estén utcabált is rendeznek a nyolcvanas évek hangulatában. Vasárnap délelőtt Béres Alexandra tart aerobic órát Jane Fonda stílusában, a majális zárókoncertjét pedig a VAN Filmzenekar adja.
A fesztivál részletes programja a www.muzeumokmajalisa.hu linken érhető el.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap