2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Folytatják a borsi Rákóczi-kastély felújítását

2019. május 8. 16:21 MTI

Folytatódik a borsi Rákóczi-kastély felújítása, amelynek első üteme április végén zárult le - hangzott el azon a bejárással egybekötött sajtótájékoztatón, amelyet kedden tartottak a szlovákiai Borsiban.

kastély
Kép forrása: demokrata.hu

Földváry Gábor örökségvédelemért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy április 30-án befejeződött II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi kastély felújításának első üteme. A 805 millió forintos beruházás keretében tervezett építési munkálatok határidőre elkészültek. Felidézte, hogy a magyar kormány még februárban döntött arról, hogy a második ütem kivitelezéséhez is biztosítja a szükséges 1,25 milliárd forintot. Ennek eredményeként várhatóan 2020 közepén újra birtokba veheti a nagyközönség az épületet.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszteri biztos azt mondta, hogy a Magyarország és Szlovákia között korábban született megállapodás értelmében jó esély van arra, hogy a szlovák kormány is hozzájárul a költségekhez. A Teleki László Alapítvány és a borsi önkormányzat által közösen létrehozott, a beruházást lebonyolító nonprofit szervezet ugyanis egymillió eurós (mintegy 320 millió forintos) támogatási kérelmet nyújtott be az illetékes szlovák szaktárcához, amelyből a restaurálási munkálatok költségeit szeretnék fedezni.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a második ütem kivitelezési munkálatai már gyakorlatilag el is kezdődtek, így vélhetően tartani tudják a 2020 közepére kitűzött befejezési határidőt. Hozzáfűzte, hogy hamarosan elkezdődik a kiállítások előkészítése is, amelyben egy széles körből összeválogatott szakértői csapat vesz részt.

Megpróbálják felkutatni az elérhető Rákóczi-relikviákat Magyarországon és Szlovákiában, alapvetően azonban a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának raktáraiban rejlő történelmi értékekre támaszkodnak - tette hozzá az igazgató. Diószegi László aláhúzta: továbbra is arra törekszenek, hogy a teljesen megújuló kastély gazdaságilag is önfenntartóvá váljon, az elérhető szolgáltatásokat - kiállítás, konferenciaközpont, vendégfogadás, szálláshely - ennek megfelelően alakítják ki.

Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP), a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy a fejedelem szülőhelye olyan zarándokhellyé váljon, ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia. Emlékeztetett rá, hogy II. Rákóczi Ferenc kiválóan egyesítette a különböző nemzetiségeket, ami az utókor számára is példa lehet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár