A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
2019. december 6. 09:31 Múlt-kor
Korábban
Zűrzavaros hetek
Hatvan évvel az olimpiai eszme újjáéledése után egy távoli földrészre esett a választás, és az ausztráliai Melbourne kapta meg a játékok rendezésének a jogát. A déli félteke ellentétes évszakváltásai miatt a nyári olimpiát az ottani nyárra időzítették, decemberre.
A helyszín teljesen szokatlan volt a sportolóknak, merthogy – talán a teniszt kivéve – Európa határainál általában megállt a korabeli sportélet.
Mivel az akklimatizálódásra még nem volt ismert és bevált módszer, Magyarországról a tervek szerint már október 24-én elindult volna az első repülőgép a kenguruk földjére. Október 23-án azonban Budapesten kitört a forradalom, és ez mindent megváltoztatott.
A békés diákmegmozdulásként induló demonstráció óráról órára radikalizálódott, és estére már több százezres tömeg követelte a szovjet csapatok kivonását, valamint a sztálinista magyar vezetés leváltását.
Majd miután az állami rádió épülete előtt a fegyverek is eldördültek, az indulatok elszabadultak. Sokan jutottak fegyverhez, és szerte a városban fegyveres csoportok alakultak. Megkezdődött a harc a szovjet tankok ellen.
A vízilabdázók Budapesten rekedtek. Az előzetes egyeztetéseknek megfelelően október végén a francia TAI repülőtársaság szállította volna ki a 111 fős magyar küldöttséget, ám a franciák jelezték, a bizonytalan helyzet miatt egyetlen gépet sem engednek Ferihegyen leszállni.
Október 28-án úgy látszott, hogy győzött a forradalom, és a szovjet csapatok megkezdték kivonulásukat az országból.
Így a vízipólósok másnap – miután összeszedték a még a barikádokon harcoló csapattársukat, Gyarmati Dezsőt – indultak el busszal Csehországba, mivel a francia légitársaság gépe Prágáig már hajlandó volt eljönni.
Az olimpikonok az Athén–Abadám–Karacsi–Bombay–Szingapúr–Darwin–Sydney–Melbourne útvonalon haladva csak egy héttel (!) a november 4-i prágai indulást követően érkeztek meg két repülőgéppel Ausztráliába.
Ugyanazon a napon, amikor a magyar válogatott megkezdte hosszú utazását a cseh fővárosból Ausztráliába, szovjet tankok ismételten, a korábbinál nagyobb haderővel támadtak Budapestre. Bár néhány fegyveres csoport egészen az év végéig folytatta a harcot, a magyarok szabadságharca elbukott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap