A Lincoln-merénylettől a Titanic megjósolt végzetéig – hét bizarr történelmi véletlen
2020. augusztus 27. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Megjósolt végzet?
A szerencsétlenül járt Titanic már röviddel elsüllyedése után számos irodalmi művet inspirált. Az első „róla” szóló azonban 14 évvel a katasztrófa előtt készült.
1898-ban Morgan Robertson amerikai író és egykori tengerész egy képzeletbeli óceánjáró, a Titán utolsó útjáról írt Hiábavalóság című regényében (a későbbi címe: A Titán pusztulása). Kísérteties, mennyi a baljós párhuzam a könyv, valamint a 14 évvel későbbi igaztörténet között.
A Titanichoz hasonlóan a Titánt is elsüllyeszthetetlennek tartották. Csakúgy, mint a valóságban, a Titánnak sem volt elegendő, valamennyi utas befogadására alkalmas mentőcsónakja. Hogy egészen pontosak legyünk: a regénybeli hajón 24, míg a Titanicon 20 mentőcsónak kapott helyet.
Az előbbi óceánjáró 244 méter hosszú és 45 ezer tonna vízkiszorítású, az utóbbi 269 méteres és 46 ezer tonnás volt.
Talán a legkülönösebb egybeesés, hogy a regénybeli Titán 25 csomós sebességgel ütközött a jéghegynek Új-Fundlandtól mintegy 400 tengeri mérföldre (740 kilométerre), és a valóságban 22 és fél csomóval haladó Titanicot is pontosan ugyanott, Új-Fundlandtól 400 tengeri mérföldre érte utol a végzete.
Talán mondanunk sem kell: mindkét óceánjáró április egyik sötét éjjelén veszett oda.
A két történet helyenként persze eltér, igen jelentős különbség például, hogy a Titán 13 túlélőjével szemben a Titanic esetében 705-en menekültek meg.
A Titanic katasztrófáját övező érdeklődést kihasználva Robertson kiadója 1912-ben természetesen újranyomta a könyvet, amely John Rowlandnak, a Titán navigációs tisztjének szemüvegén keresztül mutatja be a fikciós tragédiát.
A Titanic elsüllyedését követően Robertsonról többen vélték úgy, hogy látnoki képességekkel bír, ám ő ezt mereven elutasította. Szerinte a véletlen egybeesések csupán a hajógyártás és a tengerészeti trendek széles körű ismereteinek köszönhetőek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.