A Lincoln-merénylettől a Titanic megjósolt végzetéig – hét bizarr történelmi véletlen
2020. augusztus 27. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Halleyvel jött, Halleyvel ment
A Halley-üstökös a bolygók gravitációs vonzásától függően nagyjából 75-76 évente közelíti meg a Föld légkörét.
Egy 18. századi angol csillagász, Edmond Halley jött rá, hogy a később róla elnevezett égitest meghatározott időközönként jelent meg a feljegyzésekben: a források 1531-ben, 1607-ben és 1682-ben is említést tettek egy hasonlóan lefestett üstökös felbukkanásáról.
A tudós megjósolta (pontosabban kiszámította), hogy az üstökösnek legközelebb 1758-ban kell megjelennie. Bár gyakorlatilag igaza lett (1759-ben tűnt fel újra a fényes égitest), Halley ezt már nem érte meg.
Az üstökös abban az évben volt látható legközelebb az égen, amikor a később ünnepelt íróként ismertté vált Samuel Langhorne Clemens – álnevén Mark Twain – 1835. november 30-án (két héttel az üstökös felbukkanása után) megszületett a Missouri állambeli Floridában.
1909-ben, 74 évesen megjósolta, hogy halála arra az időpontra fog esni, amikor a Halley-üstökös újra felbukkan az égbolton.
„Életem legnagyobb csalódása lenne, ha nem a Halley-üstökössel együtt távoznék. A Mindenható kétségkívül így tartja: »Tessék, itt ez a két indokolatlan szörny, együtt jöttek, tűnjenek is el együtt!«” – írta Twain.
Az író végül 1910. április 21-én halt meg szívrohamban – egy nappal azután, hogy az égitest ismét a legközelebb került a Földhöz.
Érdekesség, hogy ez volt az első év, amikor az üstökösről fényképet is készítettek. Az égitest legutóbb 1986-ban volt látható, legközelebb pedig 2061-ben számíthatunk az érkezésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.