A Lincoln-merénylettől a Titanic megjósolt végzetéig – hét bizarr történelmi véletlen
2020. augusztus 27. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Amikor az elnök gyilkosának testvére menti meg az elnök fiát
Hírhedtté váló bátyjával, John Wilkes Booth-szal ellentétben Edwin Booth az Unió elkötelezett támogatója volt az amerikai polgárháborúban, sőt, még a bátyja által meggyilkolt Abraham Lincolnnak is komoly szolgálatot tett.
1864 végén (más források szerint 1865 elején) Lincoln fia, Robert Todd a New Jersey állambeli Jersey City vasútállomásán tartózkodott, ahol majdnem tragédia történt.
A keskeny peronon állt, amikor egy csapat utas szemmel láthatólag késésben volt, és nagy lendülettel siettek a hálókocsijuk felé.
Lincoln igyekezett elengedni őket, ám a tömeg elsodorta az éppen elinduló vonat felé, így a peron széle és a szerelvény közé csúszott a lába.
Saját erejéből nem tudott volna kimászni az életveszélyes helyzetből, ám ekkor egy erős kéz a gallérjánál fogva megragadta és kihúzta a vágányról.
Azon nyomban felismerte cseppet sem rejtélyes megmentőjét, Edwin Bootht, aki ugyanis – testvéréhez hasonlóan – híres színész volt, és rögtön köszönetet mondott neki.
Booth azonban csak akkor tudta meg, hogy ki volt az, akit megmentett, amikor barátja, az uniós sereg ezredese, Adam Badeau levélben gratulált neki, hogy megmentette az elnök fiát, az akkoriban Badeau tiszttársaként tevékenykedő Robert Todd Lincolnt.
A tény, hogy megmentette a férfit, egyfajta védelmet biztosított számára, miután testvére meggyilkolta Abraham Lincoln elnököt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap